Már nekünk is adhatod az 1%-od!
Már nekünk is
adhatod az 1%-od!

Blog

Mi a manna?!

2024. febr. 8. • minden más

A mannázás lényege, hogy a tanodába járó gyerekek minden foglalkozás végén mannamatricákat kaphatnak az aznapi teljesítményük után. Az önkéntesekkel olyan kérdéseket beszélnek át, mint például “Végigdolgoztad a foglalkozást?”, “Túlléptél önmagadon?”, melyek megválaszolása során a gyerekek felülvizsgálják és értékelik saját hozzáállásukat.

Tovább a bejegyzéshez

Lánycsoport összefoglaló

2024. febr. 7. • minden más

Lassan félidőhöz érkezik a lánycsoport, már 7 alkalmunk valósult meg. Korábbi témáink közt szerepelt a női ciklus és a kamaszkor sajátosságai. Legutóbbi alkalommal pedig áteveztünk az érzelmek világába.

Tovább a bejegyzéshez

2023/24 – 16. hétvége beszámoló

2024. febr. 5. • hétvégéink

A koraiban sok tavaszváró mondókát énekeltünk, az iskolaelőkészítősökkel pedig fontos mérföldkőhöz érkeztünk: most kapták meg a munkafüzeteiket, amikben a tanév hátralevő részében feladatokat fognak csinálni. A tanodákban továbbra is a mannavásár okozta a legtöbb izgalmat a hétvégén. Szívmelengető volt látni, hogy nagyon sok gyerek nem csak magának vásárolt, hanem otthonra a testvéreinek is választott valami apró meglepetést!

Tovább a bejegyzéshez

2023/24 – 8. hét beszámoló

2024. febr. 1. • Fügödi korai

Ez a harmadik “tanév” a fügödi koraiban. Ez alatt a 2,5 év alatt megtapasztalhattuk a családok vendégszeretetét, kedvességét és bizalmát, hisz eddig minden foglalkozást az ő otthonaikban tartottuk. Ennek a módszertannak számtalan előnye mellett van néhány hátránya is, ezért döntöttünk úgy, hogy kipróbáljuk, mi lenne, ha a családok jönnének hozzánk, a Fügödi Fejlesztő Házunkba.

Tovább a bejegyzéshez

2023/24 – 15. hétvége beszámoló

2024. jan. 29. • hétvégéink

Január utolsó hétvégéje jókedvűen telt, különösen, hogy a félévi mannavásárra is sor került a tanodákban. Nagy sláger volt a színesceruza és a focilabda, de sokan választottak élményeket is, mint a játszóház és a mozi.

Tovább a bejegyzéshez

Felsős fiú és középiskolás csoport beszámoló 2.

2024. jan. 25. • minden más

Januárban folytatódnak a csoportok, a felsős fiú csoport és a középiskolás csoport is a bartáság témakörét járták körül.

Tovább a bejegyzéshez

Újabb sikerek az Egészségprogramban

2024. jan. 24. • minden más

2024. 01. 20-án szerveztük meg a második - immár hagyományos - fül-orr-gégészeti szűrővizsgálati napunkat, amely több szempontból is újabb mérföldkövet jelent az Egészségprogram életében.

Tovább a bejegyzéshez

Iratkozz fel a hírlevelünkre!