A tanév 22. InDaHouse-os hétvégéje. Akkor nem gondoltuk volna, hogy az utolsó.

2020. ápr. 3. • Hétvégéink

A koronavírus árnyékában, de még önfeledten zajlott a tanév 22., valószínűleg utolsó InDaHouse hétvégje Hernádszentandráson.

A stábunk képzésen volt, ezért az önkénteseink önállóan állták meg a helyüket, fantasztikus módon. Pedig eseménydús hétvége volt, ugyanis a Cappy támogatásának részeként, amit tavaly nyertünk az Edison100-on keresztül, forgató csapat is érkezett hozzánk.

Egy önkéntesünk már nem jött el, mert a testvére a SOTE-ra jár és ott voltak az első fertőzöttek. Az önkéntesünknek semmi baja azóta sem, de nem akart kockáztatni. Így egy fő mínusszal mentünk neki a hétvégének, ami napsütéses, boldog, problémamentes hétvége volt. 11 önkéntesünk 47 tanodás és 34 koragyerekkori foglalkozást tartottak meg. Nem tudtuk, hogy az utolsókat a tanévben.

A következő héten lett volna a jótékonysági estünk, amit 3 hónapon át szerveztünk. De el kellett halasztani. Ahogy az összes 100 fő feletti rendezvényt azóta is.