TÁRSASMARATON 2024 // BOARDGAME MARATHON 2024

PLEASE SCROLL DOWN FOR THE ENGLISH VERSION.

TÁRSASMARATON 2024

Az InDaHouse-ba járó több mint 270 borsodi gyerek teljesen más körülmények között él, mint az InDaHouse önkéntesei vagy támogatói, sok mindenben mégis hasonlítunk. Például mindannyian szeretünk társasozni. Ez adta az alapötletet a Társasmaraton kihívásunkhoz, amit idén 7. alkalommal rendezünk meg. Tavaly 52 csapat játszott értünk, és gyűjtött több mint 5,2 millió forintnyi adományt a gyerekekkel végzett munkánk támogatására, idén pedig azt szeretnénk elérni a 6 millió forintot! Mi, az InDaHouse-os csapat, idén is elindulunk és ismét vállaljuk, hogy megállás nélkül fogunk játszani, Hernádszentandráson és Budapesten!

A jelentkező csapatoktól azt kérjük, hogy tűzzenek ki egy tetszőleges célösszeget a gyűjtésükhöz, amelyhez az alábbiak nyújthatnak támpontot:

  • 25 000 Ft Egészség programunk féléves eszköz költsége
  • 50 000 Ft játékok, eszközök kora gyermekkori programunkhoz
  • 110 000 Ft önkéntesek szállítása egy hétvégén
  • 200 000 Ft manna ajándékok a gyerekeknek
  • 500 000 Ft a két házunk működési költsége egy hónapra

Arra kérünk, hogy jelentkezz az "Én is szeretnék gyűjteni" gomb megnyomásával. Regisztráció után meg tudod adni a csapatod adatait (“Kampányod címe”), az összeget, amit össze szeretnétek gyűjteni (“Célösszeg”), a leírást, hogy miért fontos neked ez az ügy (“Kampányod rövid leírása” - egy mondat - és “Kampányod teljes szövege”) és azt, hogy hány óra társasozást vállaltok (“Vállalásod”).

A jelentkezés jóváhagyásáról és a kampányoldalad létrehozásáról e-mailben értesítünk. Ezután nincs más dolgod, mint május 4-én társasozni néhány órát a csapatoddal és eljuttatni a gyűjtésed hírét az ismerőseidhez (ezt megteheted Facebook-posztban, személyes üzenetben vagy bármilyen más módon). Így kérheted meg őket, hogy adakozzanak az InDaHouse számára, lehetővé téve ezzel több mint 270 borsodi gyerek fejlesztését. Természetesen egész áprilisban és májusban is bármikor játszhattok értünk.

Nem szeretsz társasozni, de szívesen segítenél? Válassz az alábbi kampányok közül, és támogasd azt, amelyik a legjobban tetszik! 

Adománygyűjtő kisokosunkat ITT éred el.

BOARDGAME MARATHON 2024

The more than 270 socially disadvantaged children from Borsod educated by InDaHouse live in completely different circumstances than the volunteers or supporters of InDaHouse. However, we still have common sources of joy. For example, we all like boardgames. This finding gave us the idea for Boardgame Marathon which will be organised for the 7th times. 

We ask teams to set a target amount for their fundraising, based on the following:

  • HUF 25,000 –  the cost of our Health Programme for six months
  • HUF 50,000 – the cost of games and educational tools for our Early Childhood Programme
  • HUF 110,000 – the cost of transporting our volunteers 
  • HUF 200,000 - the cost of 'manna' gift for our children
  • HUF 500,000 – the total operating cost of the two house of InDaHouse

Please register by pressing the "I'd like to fundraise" button. After registration, you can provide your team's information, the target amount of your campaign, and a description on why this campaign is important to you. We'll inform you by e-mail about the approval of the application and the creation of your campaign page.

After that, all you have to do is complete a boardgame session with your team anywhere on 4 May or in the weeks leading up to this date and spread the news of your fundraising to your friends and acquaintances (via Facebook, personal message, etc.).

I'd like to fundraise

Campaigns

Kártyázzunk egyet!
Kártyázzunk egyet!

A koragyerekkori fejlesztés alapja, hogy legyen kivel és legyen mivel játszani. Ezért mi az új játékok árát szeretnénk összegyűjteni :)

Donate
Mogyoródi Társasjáték Klub
Mogyoródi Társasjáték Klub

Játszunk együtt egy jó ügyért!

Donate
Játsz/Ma Társasjáték Kávézó
Játsz/Ma Társasjáték Kávézó

Játssz, hogy ők is játszhassanak!

Donate
KPMG Risk Consulting társas májusa
KPMG Risk Consulting társas májusa

A KPMG csapatai társasoznak egy jó cél érdekében.

Donate
Közép-Európa Társaság
Közép-Európa Társaság

A Közép-Európa Társaság diákszervezet apró, de szívből jövő hozzájárulása egy remek kezdeményezéshez

Donate
Erste Társasjáték Klub
Erste Társasjáték Klub

Hiszünk az InDaHouse-ban és bennetek! Célunk, hogy összegyűjtsük legalább 1 hónapra elegendő uzsonna költségét.

Donate
Rost Andrea
Rost Andrea

Rost Andrea adománygyűjtő kampánya a 2024-es Társasmaratonon.

Donate
InDaHouse - Fügöd-HSZTA Team
InDaHouse - Fügöd-HSZTA Team

Az InDaHouse önkéntesei és stábtagjai a gyerekekkel közösen két napos rendhagyó társasozást vállalnak.

Donate
Mit Játsszunk? Gyűjtés❤️
Mit Játsszunk? Gyűjtés❤️

Legyen a játék mindenkié! Támogasd az IndaHouse tevékenységét rajtunk keresztül, és vigyük el a társasjátékok erejét sok-sok kisgyerekhez!

Donate
Szent Efrém Férfikar a gyerekekért
Szent Efrém Férfikar a gyerekekért

A Szent Efrém Férfikar Adománygyűjtő kampánya

Donate
Mindspire
Mindspire

3 órányi társasozásal szeretnénk támogatni a borsodi gyerekeket. Segíts Te is, hogy összegyűljön!

Donate
Játékkunyhó Csütörtök ESTE7
Játékkunyhó Csütörtök ESTE7

Hiszünk a társasjátékozás erejében. ESTE7-kor összegyűlünk, játszunk és segítünk. Csatlakozz!

Donate
Csilla Cserti-Szauer
Csilla Cserti-Szauer

Folytatódjon az Indahouse kora gyermekkori programja!

Donate
Játék bárhol, bármikor!
Játék bárhol, bármikor!

Idén is megduplázom a tavalyi összeget. Imádok társasozni és szuper, hogy ezzel lehet idén is adományokat gyűjteni. ♥️

Donate
Lakner Félix
Lakner Félix

Azért gyűjtök, hogy a szegénységben élő gyerekeknek is legyen jó!

Donate
MATE Társasjátékmaraton
MATE Társasjátékmaraton

Társasjátékmaraton a MATE Kaposvári Campusán/Boardgame marathon at MATE KC

Donate
Somló Eszter
Somló Eszter

A borsodi gyerekek jövőjéért társasozunk - segíts te is!

Donate
Játék a számokkal
Játék a számokkal

A WTS csapatával idén is szeretnénk adománygyűjtéssel hozzájárulni az InDaHouse csapatának munkájához.

Donate
Takács Gergő
Takács Gergő

Társasmaraton 2024 // Boardgame Marathon 2024

Donate
 Otti és Barry
Otti és Barry

Scrabble maraton indul! De lesz más is.

Donate
Martonvásári Társasjáték Klub
Martonvásári Társasjáték Klub

Martonvásári Társasjáték Klub - TÁRSASMARATON 2024

Donate
Grecsó Krisztián
Grecsó Krisztián

Grecsó Krisztián Társasmaratonos adománygyűjtő oldala.

Donate
Legyen még 10 év!
Legyen még 10 év!

Legyetek rendszeres adományozók, segítsetek megálmodni a következő 10 évet!

Donate
Vecsei H. Miklós
Vecsei H. Miklós

Vecsei H. Miklós gyűjtése a 2024-es Társasmaratonon.

Donate
Általános csapatnév Társasmaratona
Általános csapatnév Társasmaratona

Általános csapatnév kvízcsapa társasmaratonon való részvétellel pénzt gyűjtenének a borsodi gyerekek fejlesztésére.

Donate

Donors

HUF 40,000
Ági 6 days ago
 

HUF 40,000
Anonim támogatás 6 days ago
Hajrá! 

HUF 10,000
Lali 6 days ago
 

HUF 20,000
Andrea 6 days ago
 

HUF 5,000
Gina 7 days ago
 

HUF 3,000
Csongor Tárkányi 8 days ago
 

HUF 13,700
Eszter 12 days ago
 

HUF 25,000
Anonim támogatás 12 days ago
 

HUF 2,500
Kihal Selima 12 days ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 12 days ago
 

HUF 5,000
Antónia 12 days ago
 

HUF 25,000
Koch Adrienne 14 days ago
 

HUF 5,000
Dóri 14 days ago
 

HUF 13,700
Békési Krisztina 15 days ago
 

HUF 2,500
Okhwa 15 days ago
GamES on, ESG on! 

HUF 13,700
Anonim támogatás 15 days ago
 

HUF 20,000
Anonim támogatás 17 days ago
 

HUF 25,000
Anonim támogatás 19 days ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 19 days ago
 

HUF 13,700
Anonim támogatás 19 days ago
 

HUF 10,000
Anonim 20 days ago
 

HUF 3,000
Kata 21 days ago
 

HUF 2,500
Takács Eszter 22 days ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 22 days ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 22 days ago
 

HUF 5,000
Durkó Annamária 25 days ago
 

HUF 26,158
Lydia Edwards 28 days ago
Good Luck from Jasper, Canada! 

HUF 7,980
Anonim támogatás 28 days ago
 

HUF 13,700
L. család 6fő 30 days ago
 

HUF 15,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,000
Marika a month ago
 

HUF 5,000
Kati és Laci a month ago
 

HUF 5,000
Leó és Félix a month ago
Hajrá Mama és Barry! 

HUF 5,000
Ali és Alfi a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 25,000
Diófási Zoltán a month ago
 

HUF 5,000
RZsolt a month ago
 

HUF 25,000
Szabolcs Gergely a month ago
 

HUF 25,000
Soltész József a month ago
 

HUF 5,000
Kádár Zoltán a month ago
Hajrá! 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 25,000
Timi a month ago
Hajrá Erste Társasjáték klub! Hajrá InDaHouse!  

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 13,700
Zoltan Balazs a month ago
 

HUF 5,000
Komjáthy Péterné a month ago
 

HUF 5,000
Janka a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás a month ago
Kitartást a munkátokhoz! 

HUF 13,000
MATE Helyszíni gyűjtés a month ago
 

HUF 13,700
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 17,600
Anonim támogatás a month ago
Kollégáktól 

HUF 1,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 13,700
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 7,980
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 8,000
Tamás a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 7,980
Zoli a month ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 7,980
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Gilicz Ferenc a month ago
Hajrá játékos tanulás! :) 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Milán a month ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 25,000
Tolmi a month ago
❤️ 

HUF 5,000
Adrienn a month ago
 

HUF 40,000
Attila a month ago
Mindenki nyerjen! 

HUF 20,000
Szaniszló -Bénus Gyuláné a month ago
Sok sikert,minél több támogatót! 

HUF 50,000
Nagy Soma a month ago
 

HUF 25,000
iszb a month ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,100
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,000
Pirkó a month ago
 

HUF 13,700
V. Csilla a month ago
Hajrá Fruzsi és InDaHouse!!! 

HUF 13,700
Poppe Anna a month ago
Legyen meg az a 600 000! Hajrà Fruzsi! 💪 

HUF 33,600
MBK a month ago
 

HUF 5,000
Pupos Cintia a month ago
 

HUF 5,000
Dobos Krisztián a month ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Tina a month ago
 

HUF 11,500
Tamás & Ildi a month ago
 

HUF 5,000
Dédi a month ago
 

HUF 650,000
Cserépy István a month ago
 

HUF 13,700
Ádám a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Kata a month ago
🙌 Hajrá, Gábor! 

HUF 15,000
Nasa a month ago
Remeélem összejön! :) 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
;) 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 20,000
Rozi a month ago
 

HUF 25,000
Anonim támogatás a month ago
Hajrá! 

HUF 1,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 13,700
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 41,000
Zizi, Zsigi, Livi, Zsolt a month ago
 

HUF 3,000
Polli a month ago
Hajrá! 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
Hajrá! Nagy ölelés nektek! 

HUF 7,980
Korándi Dávid a month ago
köszi nektek! 

HUF 25,000
Orsi a month ago
Hajrá IDH! 🩷 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,000
Panni, Lujzi, Mesi, Zoli a month ago
 

HUF 22,700
Sipos Zoltán a month ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,000
Nóra a month ago
Csodálatos munkát végrztek! 

HUF 3,000
Andi a month ago
 

HUF 5,000
Petra Kasa a month ago
 

HUF 13,700
Nóra a month ago
 

HUF 3,000
HUF 13,700
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Kerek család a month ago
Hajrá Félix!  

HUF 10,000
Anonim támogatás a month ago
:) 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 20,000
Száraz Kata a month ago
Hajrá Fruzsi a következő 10 évre is! 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 7,980
Adél a month ago
 

HUF 3,000
Adél a month ago
Mindenki segítsen! 

HUF 50,000
Nagy Andrea a month ago
Remélem minden összejön ahogy kell:) 

HUF 20,000
Manuel T a month ago
 

HUF 3,000
Polgár Zoltán a month ago
 

HUF 5,000
Lorenzo L’Assiette a month ago
 

HUF 5,000
Csordás Anett a month ago
 

HUF 1,000
Krisztián a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 25,000
Gabi a month ago
Hajrá! 

HUF 13,700
X a month ago
For queen C! 

HUF 5,000
Ildikó a month ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 13,700
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Pusztai László a month ago
 

HUF 20,000
Gabriella a month ago
Nagyszerű, hogy ilyen fontos dolgokra hívjátok fel a figyelmet! Jó játékot!:) 

HUF 3,000
Szécsényi Roland a month ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
HUF 3,000
Nagy Rita a month ago
Idén is szuperek vagytok! :) 

HUF 8,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,000
HUF 3,000
Kornél a month ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
Hajrá Ati 

HUF 13,700
Bene Béla a month ago
Sok sikert gyűjtésben és az életedben is!  

HUF 10,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,000
Tamás a month ago
Hajrá, hajrá! 

HUF 3,000
Szécsényi Roland a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 1,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
hajrá! :) 

HUF 5,000
Lilla a month ago
☀️ 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
UNO 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Nagy Melinda a month ago
Jó játékot! 

HUF 7,000
Lynda a month ago
Köszi Gábor!  

HUF 5,000
HUF 20,000
Ari & Kornél a month ago
 

HUF 3,000
Fanni a month ago
Hajrá! 🥰 

HUF 5,000
HUF 5,000
Nyilas Mihály a month ago
Hajrá! 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Maczkó Mónika a month ago
Legyen még 10 év bennetek is, értük!🤗🥰🌞 

HUF 15,000
Joe bácsi a month ago
 

HUF 5,000
Durmits Ildikó a month ago
Hajrá! :) 

HUF 7,980
Anonim támogatás a month ago
Csak így tovább! 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
Az egészségért. ❤️ 

HUF 5,000
Szabó Roland a month ago
 

HUF 13,700
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás a month ago
Hajrá! 

HUF 15,000
Gáspár Gabi a month ago
Még sok 10 évet! 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 25,000
Malatinszky Márta a month ago
Veletek vagyok, értetek szurkolok! 

HUF 3,000
László Balázs a month ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,000
Petra Sulyok a month ago
Mindent bele! :-) 

HUF 3,000
Vera a month ago
Köszönjük, hogy az időtöket és energiátokat társadalmilag fontos cselekedet felhívásra fordítjátok! 

HUF 13,700
Poroszkai Zoltán a month ago
A jó célt támogatni kell. Sok sikert! 

HUF 10,000
Réka a month ago
Nagyon büszke vagyok rátok! 

HUF 5,000
Koncz Fruzsina a month ago
 

HUF 10,000
Éva Tánczos a month ago
 

HUF 1,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,000
Überhardt Noémi a month ago
Hajrá!  

HUF 10,000
Anonim támogatás a month ago
Sok jó játék élményt! 🙂 

HUF 5,000
Kukoricás B a month ago
 

HUF 20,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás a month ago
Ennyi volt csak a kártyámon, de remélem, így is hasznát veszitek.  

HUF 25,000
Ignácz Péter a month ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Vass Gergely a month ago
 

HUF 3,000
Vass Gergely a month ago
 

HUF 8,000
Kuti Balázs a month ago
 

HUF 3,000
Vörös Máté a month ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás a month ago
Jó és sok játékot! 🙂 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,000
Zsolti, az ecsetfülű disznó a month ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
Jó szorakozàst! ;) 

HUF 40,000
Szalay Orsi a month ago
Higgyetek magatokban, mi veletek vagyunk!;) 

HUF 3,000
Timi a month ago
Hajrá Fruzsi! 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 500,000
Kusali Jakcs a month ago
 

HUF 10,600
Linda és Bobo a month ago
Hajrá! Jók vagytok! 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 40,000
Amy a month ago
Hajrá! :) Puszi a gyerekeknek! 

HUF 3,000
regular
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 3,000
Dr. Kerekes Zsuzsanna a month ago
Ezek szép gondolatok!  

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 26,500
Nagy család 5-en a month ago
 

HUF 10,000
Zsuzsanna Zombori a month ago
Önkénteskedni menő! 

HUF 40,000
Szegő Miklós a month ago
Csak így tovább! 

HUF 50,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 16,000
II. János Pál Akadémia - 12 Fö a month ago
 

HUF 13,700
Andrea a month ago
dallam helyett :) 

HUF 20,000
Andrea a month ago
Hajrá és köszönet :) 

HUF 13,700
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 675,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 5,000
Jázmin a month ago
köszönöm,hogy idén is beálltatok a jó ügy mögé! köszönöm,hogy játszotok, köszönöm,hogy vagytok!❤️ 

HUF 5,000
Brúder Ildikó a month ago
 

HUF 15,000
Fanni Balatoni a month ago
Hajrá! :)  

HUF 10,700
Ron a month ago
 

HUF 10,000
Glória a month ago
Legyen sokáig Indahouse! 

HUF 3,000
Paulik Monika a month ago
Még több közös játékot nektek!!! 

HUF 3,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 2,000
Anonim a month ago
Hope you're as good in fundraising as you were in Semmelweis. 

HUF 13,400
Langley Meadows Ált Iskola 11 fö a month ago
 

HUF 6,700
Andrea and Kyler a month ago
 

HUF 100,000
Botta Mária a month ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 10,000
Nemeskéri Mónika és Nagy Gábor a month ago
 

HUF 7,980
Janotyik Dóra a month ago
Hajrá Oti és Barry! 

HUF 7,250
George a month ago
Good Luck 

HUF 10,000
Réka Sulai-Szabó a month ago
Hajrá! 

HUF 5,000
Anonim támogatás a month ago
 

HUF 10,000
Varga Istvánnéé a month ago
 

HUF 25,000
Hóka család a month ago
Sok erőt Fruzsi a következő 10 évre!  

HUF 10,000
Soós Györgyi a month ago
Legyen még 10 év! 

HUF 3,000
Andrea Tóthné Molnár a month ago
 

HUF 5,000
Bebe a month ago
 

HUF 5,000
Pelikánné Lengyel Ibolya a month ago
 

HUF 5,000
Kissné Varga Maegit a month ago
 

HUF 2,500
Khemma a month ago
 

HUF 10,000
Kristof Selenyi a month ago
 

HUF 1,111
Anonyma 2 months ago
🤝 

HUF 13,700
Oláh Enikő 2 months ago
 

HUF 4,361,159

collected donation

Thank you for your support!
Az InDaHouse az adományaitoknak köszönhetően tud fejlesztő foglalkozásokat tartani borsodi mélyszegénységben és szegénységben élő gyerekeknek hétről hétre.