A 8. hétvége

2019. november 9-e történelmi nap az InDaHouse történetében, mert ez volt az első nap, hogy gyerekfoglalkozásokat tartottunk a másfél éve épülő InDaHouse Önkéntes- és Gyerekközpontban! Iszonyú izgalmas volt, hogy vajon a rengeteg munka és áldozat, amit az építkezésért hoztunk, megtérül-e és a ház beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. A mellett, hogy mindenki nagyon örült, hogy elkészült a ház földszintje, az első nap végére vegyesek lettek az érzelmeink, mert bár fantasztikus, hogy végre, 5 év után saját házunk van, nem dobozokból pakoltuk elő az eszközöket, ez most mégis egy már jól működő rendszert felváltó új rendszer, ami mindig zökkenőkkel és problémákkal jár. A következő hetekben ki kell alakulnia egy új működésmódnak, be kell laknunk a házat, fel kell fedeznünk, hogy miként szolgálja a legjobban a fejlesztő foglalkozásainkat.

19 önkéntes jött el ezen a hétvégén Hernádszentandrásra, akik közül 3-an építkeztek, 3-an fotóztak, 14-en a gyerekekkel foglalkoztak. (1 valaki építkezett is és fotózott is) Összesen 79 gyereknek tartottak fejlesztő foglalkozást. E mellett eljött egy 3 fős drámapedagógus csapat, akik havonta jönnek majd foglalkozást tartani a gyerekeknek. Velük 29 gyerek sajátította el a drámajáték alapjait. Fantasztikus, hogy ilyen sok ember tudunk megmozgatni egyetlen hétvége alatt! Köszönjük szépen, hogy eljöttetek és hozzájárultatok, hogy a világ egy sokkal igazságosabb hely legyen a gyerekeink számára!