Bagi Erika
KARÁCSONYI AJÁNDÉK HELYETT // INSTEAD OF A CHRISTMAS GIFT •
Úgy hiszem, szülőként az egyik legfontosabb feladatunk, hogy minél többet megmutassunk a gyerekeinknek a világból, hogy aztán ők mindazok alapján amit láttak, tanultak, megtapasztaltak eldönthessék, hogy milyen úton indulnak el. Vannak szerencsésebb gyerekek, akik olyan helyre születtek, ahol a család, az iskola megteheti, hogy ablakokat nyisson a világra. És vannak olyanok, akik bár ugyanolyan tehetségekkel, ugyanolyan szorgalommal indulnak el, mégsem juthatnak hozzá ezekhez az ismeretekhez. Az Indahouse nekik próbál lehetőséget adni arra, hogy sokkal többet ismerjeken meg a világból, mint amire a szűkebb-tágabb környezetükben lehetőségük lenne.
Arra kérlek most, hogy segíts finanszírozni ezt a munkát. A vállalásom, cserébe a támogatásotokért, hogy 21 napon keresztül mesélek nektek Olaszországról. Arról amit nem turista szemmel, hanem immár 11 éve itt élve láttam, tanultam, megtapasztaltam.
A cél amit kitűztem 300.000 forint egy gyerek hat havi, vagy hat gyerek egy havi foglalkozásainak, programjainak a költsége.
Több, mint amit az elmúlt 3 évben bármikor vállaltam - és kevesebb, mint amennyit bármelyik évben kaptam tőletek.
Remélem sikerül.
Hiszem, hogy veletek sikerül.
Adományozók
Anonim támogatás
4 hónappal ezelőtt
köszi nagyon a történeteket, sajnálom, hogy vége a kampánynak, de jövőre is lesz karácsony:) addig is millió ölelés neked és az egész IndaHouse családnak! s
László Zódor
4 hónappal ezelőtt
Rege
4 hónappal ezelőtt
Köszönjük a történeteiteket még egyszer, kicsit mi is ott érezhettük magunkat Veletek Olaszországban!🥰 Boldog Karácsonyt mindhármatoknak!
Veronika
4 hónappal ezelőtt
Erika! Besegítek, csak mesèlj nekem èlőben is, kérlek...Veronika
Ani
4 hónappal ezelőtt
Sok puszi neked az önkéntes munkádért!
Ági
4 hónappal ezelőtt
Ezt a biciklilopásért!
Anonim támogatás
4 hónappal ezelőtt
Boldog karácsonyt nektek és sok sikert az Inda House-nak!
Tantusz
4 hónappal ezelőtt
Barabás Judit
4 hónappal ezelőtt
Szuper vagy, Erika! További sikereket!
Földes Judit és Simone Fontanelli
4 hónappal ezelőtt
Anonim támogatás
4 hónappal ezelőtt
Perenyi Andras
4 hónappal ezelőtt
Kosztolányi Ildikó
4 hónappal ezelőtt
Remélem jóóóó sok pénzt gyűjtesz!
Luca
4 hónappal ezelőtt
Erika, köszönjük a szuper beszámolókat! Hajrá a gyűjtéshez! :)
Pi ez tsa
4 hónappal ezelőtt
Pót Keresztanyu
4 hónappal ezelőtt
Megint összeszorult a lelkem.
Piroska
4 hónappal ezelőtt
Pót Keresztanyu
4 hónappal ezelőtt
Az előző átment? Hibát jelzett.
Krisztina Vrubel
4 hónappal ezelőtt
Pót Keresztanyu
4 hónappal ezelőtt
Jajj de messze vagyunk még ettől!
Pót Keresztanyu
4 hónappal ezelőtt
Majd holnap elolvasom. Álmos vagyok! Utalok, és megyek aludni.
Csőregh Ildikó
4 hónappal ezelőtt
Petrovics Judit
4 hónappal ezelőtt
Boldog karácsonyt!
Heni
4 hónappal ezelőtt
Nekem eddig ez a 11. napi történet tetszett a legjobban.
Anonim támogatás
4 hónappal ezelőtt
😘
Pót Keresztanyu
4 hónappal ezelőtt
Megríkatott a történet.
Pancsi
5 hónappal ezelőtt
❤️❤️❤️
Pót Keresztanyu
5 hónappal ezelőtt
A tegnapiról lemaradtam. Most pótolom a maival.
Magdi
5 hónappal ezelőtt
Boldog Karácsonyt!
Dr.Titkay Gábor és neje
5 hónappal ezelőtt
Z. Blanka
5 hónappal ezelőtt
Forza!😁
dr Molnár Ferencné
5 hónappal ezelőtt
Pót Keresztanyu
5 hónappal ezelőtt
Gyógyulj meg!!!!
Pót Keresztanyu
5 hónappal ezelőtt
Csak azért, mert szépen néztél vasárnap a jegyszedőre!
Székely Attila
5 hónappal ezelőtt
Pót Keresztanyu
5 hónappal ezelőtt
Bocs, a lábbuszról tegnap lemaradtam :)
Szabolcs Mónika
5 hónappal ezelőtt
Juca Rábatamási
5 hónappal ezelőtt
❤️❤️❤️
Pót Keresztanyu
5 hónappal ezelőtt
csak azért meg zokogtál a Székely fonon :)
Ági
5 hónappal ezelőtt
Várom a továbbiakat!
Zs.Joli
5 hónappal ezelőtt
Zsuzsa
5 hónappal ezelőtt
ánégyzet+bnégyzet=nagyonszeretem Erikát :D <3
Pót Keresztanyu
5 hónappal ezelőtt
újabb nap, újabb írás, újabb utalás
Eva Ruff
5 hónappal ezelőtt
Derék dolog, Erika, követlek, olvaslak és becsullek!
Üdv. szeretettel
REva
Rege
5 hónappal ezelőtt
Kíváncsian várjuk továbbra is a történeteiteket🥰❤️
Kovácsné Vári Ágnes
5 hónappal ezelőtt
Sok sikert Erika és sok támogatót a gyerekeknek!
Hodop Tünde
5 hónappal ezelőtt
Csak a tzdás képes jövőképet adni. Hajrá Erika ❤️
Balogh Andrea
5 hónappal ezelőtt
Sebestyén Lászlóné
5 hónappal ezelőtt
Nagyon vártam már!!! a legjobb "egyikünk se beszéli a nyelvet, szóval irány MIlánó! " Hangosan nevettem !
Marics Ágnes
5 hónappal ezelőtt