Már nekünk is adhatod az 1%-od!
Már nekünk is
adhatod az 1%-od!

Sztoriszerda Györgyivel

2021. dec. 22. • Le Kim Evelin • #sztoriszerda

Milyen tárgy jelképezi számodra az InDaHouse-t?

"Az őszi miskolci táborban, ahol 7 éves gyerekek életük első ottalvós táborában vettek részt, különböző színű és állatnevű csapatokba voltunk osztva. Én voltam a szürke majom csapat egyik vezetője, és az első nap minden gyerek ráragasztotta a saját neve betűit erre az alakzatra, majd ezt hordták büszkén a táborban. A csapatunk mondókája: “Kis majomnak szép az álma, datolya meg banánpálma, lábával is jól tud fogni, mivel nincsen rajta zokni.” Még most is a fülemben cseng és magam előtt látom, ahogy az öt gyerek hangosan és lelkesen mondja a mondókát, rekordidő alatt megtanulták, és a lillafüredi kiránduláson is örömmel, sőt maguktól skandálták. A három napos tábor alatt mi, önkéntesek nagyon elfáradtunk, és a fáradtság miatt szerintem többünknek megfordult a fejében egy-egy pillanatra, hogy biztos, hogy jó ötlet volt-e szabadságot kivenni ezekre a napokra, reggeltől estig játszva tanítani őket és minél több jó élményt adni nekik, éjjel pedig éberen vigyázni az álmukat, de amikor a gyerekek mosolyára, őszinte örömére gondolok, amit a tábor alatt láttunk rajtuk, és amit a tanodában is folyamatosan tapasztalunk hétvégénte, a válaszom: igen, biztos, hogy jó ötlet volt! 😊 És legközelebb újra megyek! "


 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!