Mennyire jó, hogy ott lehetek a srácok mellett és segíthetem őket, ahogyan ezeket az élményeket átélik

2020. aug. 5. • #sztoriszerda

“Amikor a koronavírus miatt bezárták az iskolákat, már majdnem egy teljes indahouse-os tanévet tudhattam a hátam mögött, így vállaltam, hogy két hetedikes fiúnak segítek az online tanulásban.Persze napról napra tanulni két olyan gyerekkel, akik pont abban a korban járnak, amikor minden jobban érdekli őket az iskolánál, nem ugyanaz volt, mint havonta egyszer hétvégenként foglalkozni velük. Kezdetben nem is voltam biztos benne, vajon megéri-e ennyit szenvedni az egésszel. Folyamatosan időpontokat egyeztetni, az egyetemi óráim mellett még a hetedikes fizika feladatokkal is vesződni, fenntartani a gyerekek hullámzó lelkesedését. Szerencsére sikerült mindkét tanítványommal megélni olyan pillanatokat az online tanítás folyamán, amelyek megerősítettek benne, hogy van értelme velük foglalkozni, hiszen annál több, hogy tudják, én ott vagyok biztos pontként, ha elakadnak, tudok segíteni, nem is kell nekik a sikerhez. Egyik kora délután a saját iskolai feladataimmal küzdöttem, amikor egyszer csak csörgött a telefonom. Az egyik gyerkőc hívott, hogy a bátyja éppen segít neki a tanulásban, de elakadtak, és ha ráérek, akkor el tudom-e magyarázni nekik a prímtényezőkre bontást. Pár nap múlva, mikor felkeltem a másik kis tanítványom üzenete várt, amiben arról írt, hogy ő már reggel hét óta tanul, mert aznap be szeretné hozni az összes lemaradását, és átnézném-e neki, amikkel addigra készen volt, hogy biztos jók-e. Mindkét alkalomnak egy-egy másfél órás videóhívás lett a vége, ahol együtt tanultam a srácokkal és az őket segítő nagytestvérekkel, sőt, néha még a kíváncsiskodó kisebbek is bele-bele szóltak a munkába. Számomra ezek voltak azok az élmények, amik a legjobban megmutatták, mennyi haszna van a munkánknak Indahouse önkéntesekként. Ahogyan vártam, hogy a testvérek civakodása lecsillapodjon, hogy eldöntsék, melyik házi legyen a következő, vagy kiderüljön, ki rakta el a radírt, eszembe jutott, hogy én is pontosan így tanultam együtt felső tagozatban a saját testvéreimmel. Ugyanígy segítettünk egymásnak, néha kiabálva, de mégis jobb kedvvel, mintha egyedül kellett volna dolgoznunk.Ezeken az alkalmakon újra megéreztem, milyen fontos is az Indahouse munkája, milyen fontos is az én munkám az Indahouse-ban. Hogy mennyire jó, hogy ott lehetek a srácok mellett és segíthetem őket, ahogyan ezeket az élményeket átélik. Hiszen, ha számukra most nem is tűnik ez annyira nagy dolognak, tapasztalatból tudom, hogy pár év múlva ők is jó emlékként fognak visszagondolni ezekre a foglalkozásokra.Persze van, aminek a fiúk már most is örülhetnek. Közeledik a nyári szünet, és mindketten szépen javítottak, májusban keményen dolgoztak. Alig várom, hogy élőben is megdicsérhessem őket!”