Már nekünk is adhatod az 1%-od!
Már nekünk is
adhatod az 1%-od!

Betűmágus tábor - olvasni tanulunk

2021. aug. 9. • Le Kim Evelin • táboraink

Augusztus 2 és 5 között tartottuk meg az első Betűmágus napközis táborunkat Hernádszentandráson amin 13 gyerek és 5 önkéntes vett részt. A tábor szakmai hátterét a Tanulás Könnyítő Program (TKP) biztosította, akiknek a képzésén tavasszal vett részt két kollegánk a United Way támogatásával. Az eredeti terv az volt, hogy a TKP módszertant beépítjük majd a tanoda programunkba a kisiskolásoknak, viszont annyira inspiráló volt a szemlélet amit kaptunk a képzés alatt, hogy mindenképpen szerettük volna már a nyáron, tábori keretek között is kipróbálni a gyerekekkel.

A TKP módszertan alapja, hogy minden gyereknél megtaláljuk az optimális kihívást: tehát olyan feladatokat kapnak, amikkel fejlődnek és sikerélményeket is szereznek. Ezzel a módszerrel a probléma nem probléma lesz, hanem egy megoldásra váró feladat, ami egyben örömforrást is jelent nekik.

A foglalkozások nagyon pörgősen teltek, egy pillanatra sem volt ideje unatkozni sem a gyerekeknek, sem az önkénteseknek. Előkerült a trambulin, koordinációs létra, labda, lufi, betűkártya, szókártya, gördeszka, stikeez, rizs, gyurma, babzsák és még hosszasan sorolhatnánk a gyerek számára izgalmasabbnál-izgalmasabb eszközöket. A teljes testet és szellemet átmozgattuk és úgy tanultunk a gyerekekkel, hogy nekik fel sem tűnt, csak 1-1 foglalkozás végén csodálkoztak rá, hogy nem csak hogy olvastak, de még élvezték is azt! 

 

A tábor összességében minden várakozásunkat felülmúlta: nagyon jó volt látni, hogy egy intenzív 4 napos táborban mennyire látványosan fejlődnek a gyerekek, szóval már alig várjuk, hogy a tanodai foglalkozásokba is beépítsük a feladatokat.

A 2021-es Betűmágus táboroknak ez volt az első turnusa az 1-3. osztályosoknak, de a jövő héten érkeznek a nagyobbak is, hamarosan arról is érkezünk beszámolóval.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!