Már nekünk is adhatod az 1%-od!
Már nekünk is
adhatod az 1%-od!

Az első hernádszentandrási kalóztábor

2021. júl. 14. • Csaba Viktória • táboraink

Július 6 és 9 között megtartottuk az első hernádszentandrási nyári táborunkat, amelyen 15 gyerek és 11 önkéntes vett részt. Nagyon örülünk neki, hogy egy gimnazista diákunk a táborban már önkéntesként vett részt, ráadásul nagyon ügyesen helyt áll ebben a szerepben. Emellett az első két nap a miskolci DM-től is érkeztek hozzánk önkéntesek, akiktől szintén rengeteg segítséget és adományt kaptunk.

A tábor témája a kalózok voltak, a gyerekek különböző kalóz hajók kapitányaivá és legénységévé válhattak, és közösen teljesítették az eléjük állított feladatokat. Készítettek kincses térképet, énekeltek kalóz dalokat, kézműveskedtek, illetve az utolsó nap fel is kutatták az elrejtett kincset. 

A kalózos programok mellett két önkéntesünk felajánlásainak köszönhetően délelőttönként a gyerekeknek tánc órákon vehettek részt, illetve most először a teniszt is kipróbálhatták, ami hatalmas sikert aratott, napról napra egyre többen merészkedtek ki a pályára.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!