Már nekünk is adhatod az 1%-od!
Már nekünk is
adhatod az 1%-od!

A 11. hétvégénk Hernádszentandráson

2020. jan. 18. • hétvégéink

November utolsó és december első napján 14 InDaHouse önkéntes és 1 egyetemi hallgató járta meg a Hernádszentandrás és Budapest közötti 210 kilométeres utat oda-vissza. 79 gyereknek tartották meg a személyre szabott foglalkozásokat. Ana, a Metropolitan Egyetemről az egyik fotós kurzusához készített képeket. A tanárával a Heroikon Konferencián ültünk egymás mellett. Bemutatkoztunk egymásnak, meséltünk a munkánkról és így jutott el a hírünk a grúz lányhoz, aki nem sokkal később be is jelentkezett hozzánk. A szülők minden gyerekünk esetében írásban hozzájárultak, hogy használhatjuk a gyerekekről készített fotókat, ezért lehetséges, hogy egy ilyen megkeresésre igent mondhatunk. Ez nemcsak a hozzánk érkezőnek jó, hanem a gyerekeinknek is. Ő volt az első grúz, akivel valaha találkoztak.

Emellett egy régi-új projektet is elkezdtünk. A Gyermekétkeztetési Alapítvány, név szerint Barát József szervezésében a Tóbiás Optika tulajdonosától, Tóbiás Richárdtól a gyerekek már kétszer kaptak ingyen szemüveget. Ennek feltétele volt dr. Soproni Anna szemorvos önkéntes munkája, akitől a stafétát most  dr. Zólyomi Tímea veszi át. Ezen a hétvégén ismét belevágtunk, hogy felmérjük a tanodásaink látását. Akinél problémát találtunk, február 5-én eljöhet egy budapesti vizsgálatra, választhatnak keretet és néhány héttel később megkapják a kész szemüvegeket. Hosszú projekt ez. Mivel ez a poszt januárban készül, ezért tudjuk, hogy majdnem két hónap alatt sikerült a tanodai tevékenységünk mellett felmérni mind az 58 tanodás gyerekünk látását, két kisbusszal és egy személyautóval fogjuk őket Budapestre vinni.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!