Már nekünk is adhatod az 1%-od!
Már nekünk is
adhatod az 1%-od!

Legyél korais önkéntes

A tanév során heti rendszerességgel tartunk kora gyermekkori fejlesztő foglalkozásokat, melyeknek célja, hogy a 0-6 éves korú, hátrányos helyzetű, elsősorban cigány származású gyerekek hozzájussanak az életkoruknak megfelelő fejlesztéshez, megtanuljanak számolni, bővüljön a szókincsük, térben és időben tudjanak tájékozódni. 

A program egyenletes színvonalú működését csak megfelelő számú önkéntessel tudjuk biztosítani, ezért szükséges, hogy utazó önkénteseink vállalják, hogy legalább egy tanéven keresztül, optimális esetben havonta, de legfeljebb kéthavonta egy hétvégét Hernádszentandráson töltenek, és jó előre jelzik, hogy melyik hétvégén vesznek részt a munkában.

A kora gyermekkori fejlesztő foglalkozásokat a családok otthonában tartjuk, így az önkéntesek nem csak a gyerekekkel, hanem a szülőkkel, nagyszülőkkel is találkoznak a hétvége során. Ezért kiemelten fontos, hogy tisztában legyenek és azonosulni tudjanak alapelveinkkel, értékeinkkel. Alapelvünk az előítéletmentesség. Partneri viszonyt alakítunk ki a programban résztvevő gyerekekkel és családjaikkal, kerüljük az alá-fölé rendeltséget tükröző viszonyt a kommunikációban és viselkedésben. Törekszünk az asszertív kommunikációra. Fontos számunkra az erőszakmentesség, ezért fegyelmezési céllal sem nyilvánulunk meg agresszívan, nem használunk a gyerekek önbizalmát romboló mondatokat. Hiszünk a dicséret és a bátorítás erejében.

Hogy néz ez ki a gyakorlatban? Mik a kora gyermekkori fejlesztő önkéntes feladatai?

  • A kora gyermekkori önkéntesek az itt található oldalon tudnak jelentkezni, majd egy személyes beszélgetés keretében felvételizni az InDaHouse-ba.
  • A sikeres felvételit követően részt vesznek egy köszöntő esten, ahol a megismerkedésé és a logisztikai tudnivalóké a főszerep, valamint a képzéseinken, amelyek hétköznap délutánonként kerülnek megrendezésre, 3 órás blokkokban (koragyerekkori fejlesztés, csapatjákékok, matematika tanítás, szövegértés tanítás).
  • A leendő utazó önkéntesek egy próbahétvégét töltenek el Hernádszentandráson, ahol fokozatosan ismerkednek meg a gyerekekkel és az InDaHouse hétvégék felépítésével. A hétvége végén egy visszajelző kör során válnak InDaHouse önkéntesekké a saját és a többiek visszajelzéseit követően.
  • Tanítási időszakban a hosszú hétvégéket és iskolai szüneteket leszámítva minden hétvégén utaznak önkéntesek Hernádszentandrásra. Egy kora gyermekkori hétvége megtartásához 4 önkéntesre van szükség. Az utazásokat egy belső online felületen szervezzük, ahol mindig be kell írni a soron következő dátumot, amikor az adott önkéntes el tud jönni egy hétvégére.
  • Egy hétvégi alkalom a péntek délutáni (18 óra), Budapestről induló leutazástól a vasárnap esti (21 óra) visszaérkezésig tart. Minden utazást az arról szóló közös levelezés előz meg.
  • A kora gyermekkori fejlesztésben részt vevő önkéntesek reggeltől kora estig egy már bejáratott órarend szerint mennek a családokhoz. Célunk, hogy a korais csapat rendelkezésére álljon egy személyautó, amivel közlekedni tudnak a falvak között, jelenleg sokszor az önkéntesek saját autója vagy a kisbuszunk látja el ezt a feladatot.
  • A gyerekek száma határozza meg, hogy melyik családhoz hány önkéntes megy. Egyedül csak olyan önkéntes megy családhoz, aki már magabiztosnak érzi magát és a gyerekek és szülők is ismerik.
  • A foglalkozásokat az önkéntes részéről felkészülés előzi meg. A programban résztvevő gyerekeknek az online felületünkön van a kora gyermekkori naplója, ahol megtalálható róluk minden hasznos információ, a fejlesztendő területekkel.
  • Szintén rendelkezésre áll a játékok és fejlesztő eszközök listája (az életkor és a fejlesztési terület megjelölésével), valamint egy lista a fejlesztési területekről, ami a foglalkozások alapjául szolgál.
  • Folyamatban van az egyéni fejlesztési tervek kidolgozása mindegy gyerek számára.
  • A hétvégét követően, legkésőbb kedd estig az önkéntesnek ki kell töltenie a kora gyermekkori naplót azokról a gyerekekről, akikkel foglalkozott, hogy a következő hétvégén résztvevő önkéntesek ez alapján tudjanak felkészülni.

Kinek ajánljuk?

Aki könnyen megtalálja a közös hangot a kisebb gyerekekkel, szeret játszani, játékosan fejleszteni. Aki türelmes, kitartó és strapabíró, akinek nem okoz gondot mások otthonába bemenni, leülni a földre, a kanapéra. Aki szeret tudatosan játszani, mesélni, alkotni.

Miért ezt a feladatkört válaszd?

A kora gyermekkori programban részt vevő több mint 50 gyerek minden hétvégén eufórikus hangulatban várja a “játszósokat”. Minden egyes óra, amit a legkisebbekkel tölt el az ember, feltölt lelkileg, és a gyerekek fejlődése is sokkal látványosabb, mint nagyobb korban, ami extrán motiváló hatású.

Jelentkezem

Iratkozz fel a hírlevelünkre!