Orbán-Plank Zsanett

Társasmaraton 2022

Bár teljesen amatőr vagyok az ilyen kampányok terén, de az amit az IndaHouse képvisel az magával ragadt. A gyermekek a jövőt képviselik és senki nem tehet arról, hogy hova, az ország mely részébe születik, emiatt nem érhetné semmiféle hátrány. Ez persze egy szép és idealizált világban működne, de sajnos nem olyanban élünk. Így hatalmas szükség van az olyan szervezetekre, mint az InDaHouse, amely már a gyermekek szintjén próbál változást elérni, ami így egy öngerjesztő folyamat lehet és már az ő gyermekeiknek, vagy a gyerekeik gyerekinek már nem kell hasonló problémával küzdeniük. Az InDaHouse-nak viszont szükségük van az olyan hétköznapi polgárok támogatására, mint mondjuk én. Hiszek a közösség erejében és abban, hogy sok kicsi sokra megy, így az a kicsi, amivel én is segíteni tudok a Borsodban élő hátrányos helyzetű gyermekeknek, akár egy nyári tábor összegével ,az igenis sokat ér.
Kiskorom óta imádok társasozni és szerencsére a férjem is hasonló állásponton van, így nekünk egy 4 órás társasjátékkal töltött délután nem is kihívás, de ha ezzel még támogatókat is gyűjtünk az maga a tökély! Mi játszunk, Te pedig segíts, hogy egy gyerkőc önfeledten játszhasson a nyári táborban!

Donors

HUF 10,001
Anonim támogatás a year ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás a year ago
 

Orbán-Plank Zsanett
Orbán-Plank Zsanett