Társasmaraton 2020

Az InDaHouse központja Hernádszentandráson található, 210 km-re a fővárostól. Ez nem tűnik olyan nagy távolságnak, mégis, aki járt már borsodi kis falvakban, az láthatta, mennyire más ez a világ, mint a mi megszokott nagyvárosi életünk. A hozzánk járó gyerekek teljesen más körülmények között élnek, mint az InDaHouse önkéntesei vagy támogatói, de sok mindenben mégis egyformák vagyunk. Például mindannyian szeretünk társasozni. Ez adta az alapötletet a Társasmaraton kihívásunkhoz, amit idén 3. alkalommal rendezünk meg; a jelenlegi helyzetben kicsit másképp, kevesebb személyes találkozással, több online praktikát bevetve.

Idén azt tűztük ki célul, hogy a ti segítségetekkel, 210 óra társasozást „összegyűjtve”, győzzük le a köztünk lévő távolságot! Segíts te is a karanténból! Játssz a borsodi gyerekekért május 9-én és gyűjts a fejlesztő gyerekfoglalkozásainkra adományt! Vállalj egy óra társasjátékot akár azokkal, akikkel közös karanténban vagy, akár azokkal, akik már nagyon hiányoznak és online szívesen játszanál velük. Ezzel a nagykövetünkké válsz, és vállalod, hogy gyűjtesz nekünk óránként 5000 forint adományt.

Arra kérünk, regisztrálj ezen az oldalon, ahol be tudod írni, hogy hány órát vállalsz a 210-ből! Az így létrejövő profilodat meg tudod osztani Fb-on és meg tudod vele kérni az ismerőseidet, hogy adakozzanak az InDaHouse számára, lehetővé téve ezzel 110 borsodi gyerek fejlesztését.

Nem szeretsz társasozni, de szívesen segítenél? Válassz az alábbi kampányok közül, és támogasd azt, amelyik a legjobban tetszik 🙂


Az InDaHouse 2020-as Társasmaratonjának főtámogatója a Pagony, ők is beszállnak a kihívásba!
Ha sikerül közösen összegyűjtenünk 210 órányi társasjátékot, a Pagony egy társasjáték csomagot ajándékoz az InDaHouse-nak, csupa-csupa szuper klassz és menő társasjátékkal, amiket a gyerekek fejlesztéséhez tudunk használni. De ez még nem minden! Minden játékot vállaló nagykövetünk egy 20%-os kupont is kap, amivel a Pagony saját kiadású társasait megvásárolhatja idén december 31-ig!
A Reflexshop nyereményjátékkal és hatalmas társasjátékcsomaggal állt a Társasmaratonunk mellé! Köszönjük szépen!

Campaigns

Csepregiék és csodálatos barátaik
Csepregiék és csodálatos barátaik

Segíteni jó! Játszani jó! Játszva vagy ebben az esetben játékkal segíteni pedig a legjobb! Ha tudsz, segíts! Köszönjük szépen!

Donate
Linolada
Linolada

Mi is szeretnénk pár óra társasjátékkal hozzájárulni, hogy minél több gyermeknek tudjanak segíteni.

Donate
Nyúlontúl
Nyúlontúl

Játszani jó. És ezzel még segíthetünk is? Naná, hogy beszállunk! 🙂 Támogasd Te is a kampányunkat!

Donate
NAGY játszma
NAGY játszma

Elkeseredett feleség támogatókat keres, hogy végre legyőzhesse férjét Mars terraformálásában!

Donate
Karantébolyda
Karantébolyda

Társasozni jó móka, ha ezzel a borsodi gyerekeknek segíthetünk, az még jobb! Segítesz Te is?

Donate
Antalék
Antalék

Nagyon szeretünk társasozni! Társasozzatok ti is és/vagy támogassátok az Indahouse munkáját rajtunk keresztül!

Donate
Team 7wonderers
Team 7wonderers

Ezekben az időkben az egyik legönfeledtebb program, amikor összeülünk a régnem látott barátokkal online társasozni.

Donate
asiposék
asiposék

Társasozni jó!!! Szinte minden nap játszunk a gyerekekkel! Ez egy tökéletes alkalom, hogy ezzel még segíteni is tudunk!

Donate
6749
6749

A csapatnevünk elárulja, hogy a húgommal hány kilométerre vagyunk egymástól. Ő hajnalban kel azért, hogy együtt társasozzunk.

Donate
Királylányok
Királylányok

Hobbink a Scrabble, és most jóra is fordíthatjuk a játékot. Ezzel most gyerekeknek segítünk.

Donate
Vacak csapat
Vacak csapat

Kérlek segíts, hogy minden időben felkészülten várhassuk a gyerekeket! Igen, pár száz forint is számít 😉

Donate
Herczegék
Herczegék

Játszani mindig jó. Különösen az, ha egy jó ügyet támogathatsz vele! 🙂 Így teszünk most mi is, segíts nekünk!

Donate
Balatoni Bodorkák
Balatoni Bodorkák

Amit az InDaHouse vállal az egy nagyszerű, de nagyon nehéz, sok áldozattal járó kihívás, amit érdemes támogatni.

Donate
Csapláros Niki
Csapláros Niki

Néhányan arra vállalkozunk, hogy szombaton online formában játsszunk együtt néhány órát, ezzel támogatva a borsodi gyerekeket.

Donate
zugligeti csapat
zugligeti csapat

Azért fogunk együtt társasozni szombaton, hogy az Indahouse a jövőben is tudja segíteni a Borsodban élő gyerekek fejlődését.

Donate
Anna és Dávid
Anna és Dávid

Ritkán gyűlik össze a család, és ritkán van lehetőségünk együtt játszani. Ez most egy különleges alkalom.

Donate
Gerillák
Gerillák

Az IDH gyerekek fejlesztése szívügyem, belerángatom a barátaim is így vagy úgy, de mindenkit megérint a közelemben.

Donate
Balai-Gonsalves
Balai-Gonsalves

Egy órányi Unozással és Dobblezessel tamogatjuk családilag az InDaHouse elengedhetetlen munkáját.

Donate
R&B
R&B

Hetente 110 gyereknek viszünk önbizalmat, figyelmet, és még sok minden mást. Küldjetek pénzt, mert menni kell még évtizedekig!

Donate
Csertik és Rumini
Csertik és Rumini

Az InDaHouse Egyesület munkáját évek óta ismerjük és támogatjuk. Tegyétek Ti is ezt egy jó kis játékkal!!

Donate
Mécsesek
Mécsesek

Kedves elfoglaltsáunkat most összekötjük egy az Indahouse számára létrejött adománygyűjtéssel.

Donate
Almádi Ágnes
Almádi Ágnes

Most, hogy nem tudok leutazni a gyerekekhez a tanodába, a Társasmaraton jó alkalom, hogy más módon segítsek.

Donate
Fel, laposok!
Fel, laposok!

Ezúttal a gyerekekért hetedhét határra szóló társasozást csapatunk, a cél hogy a feladatlaposság ne járjon lapos hangulattal.

Donate
Mosolygós csapat
Mosolygós csapat

Szeretnénk viszonozni azt a sok jót, amit az InDaHouse-tól kaptunk. Ezért nem volt kérdés, hogy játszunk-e.

Donate
Karanténfoglalók
Karanténfoglalók

Nem szoktunk társasozni, de a szombati nap különleges nap lesz 🙂 Ketten Budapestről, ketten Londonból fogunk játszani.

Donate
Mecseki tigris
Mecseki tigris

Most végre eljött az alkalom, hogy másokért is tegyünk! Támogasd velünk Te is ezt a hatalmas munkát!

Donate
Linda és Barni
Linda és Barni

A gyerekekért játszunk, azért, hogy a továbbikaban is részt tudjanak venni a fejlesztő foglalkozásokon!

Donate
Monitorkalibráció
Monitorkalibráció

A Monitorkalibráció csapata most 10 óra társasozást vállal amivel 50.000Ft értékű adomány összegyűjtését tűzte ki célul!

Donate
Tóték
Tóték

Lelkes önkéntesei, támogatói vagyunk az Indahousenak. Ez egy szuper lehetőség, hogy kedves elfoglaltságunkkal adománytgyűjtsünk.

Donate
KaranTeam
KaranTeam

Most ti is segíthettek! Akár úgy is, hogy ki sem mozdultok a szobából. Mi is ezt tesszük: leülünk együtt a családdal társasozni.

Donate
Rogue Two – A Zsivány Kettes
Rogue Two – A Zsivány Kettes

Samu(7): És azért fizet valaki, hogy mi társasozunk ?!?!?…” Mutassuk meg Samunak, hogy így van… mert segíteni jó.

Donate
Bonifácok
Bonifácok

A barátaimmal eleve szoktunk társasozni. Az, hogy ezzel most az InDaHouse javára még adományt is gyűjthetünk egy szuper dolog!

Donate
Nemzetközi unokatesók
Nemzetközi unokatesók

Feltétlen támogatója vagyunk az Indahouse-nak, osztjuk céljaikat. Ezért játszunk együtt és gyűjtünk a számukra.

Donate
Mici és Kinga
Mici és Kinga

Kérünk Titeket támogassátok azt a 110 gyereket akikkel foglalkozunk, hogy életben maradjon ez a szuper csapat!

Donate
Somló Eszter
Somló Eszter

6 km”-t vállaltam a Budapest- Hernádszentandrás út 210 km-éből. Ez hat óra társast jelent a 210 órányi célból. Segítetek?

Donate
Dogue de Bordeaux
Dogue de Bordeaux

Mi a közös egy tanodai foglalkozásban és egy társasjáték partiban? Sokkal több mint elsőre gondolnád.

Donate
Tudatos Ifjúságért Alapítvány
Tudatos Ifjúságért Alapítvány

Nézd meg, hogy játszunk online platformon is közösségben a karantén ideje alatt, és kapcsolódj be programunkba szombaton!

Donate
Dudás-Kökény InDaHome
Dudás-Kökény InDaHome

Megmutatjuk hogy játszik 2 felnőtt és egy 7 éves az itthoni társasjáték arzenállal, amit a karanténra táraztunk be!

Donate
Dubicz Bortársas
Dubicz Bortársas

Ha szereted a bort és szeretsz játszani, akkor csatlakozz hozzánk szombaton! Egyedülálló “Dubicz Bortársas” premierre készülünk!

Donate
Varga Lányok
Varga Lányok

Családi társas szombaton a lányokkal! Játszatok Ti is szeretteitekkel és támogassátok az Indahouse-t!

Donate
JÁTÉKonykodók
JÁTÉKonykodók

Játsszunk együtt a gyerekekért, mert a játék összeköt, lelazít és megnevettet. Játssz velünk online május 9-én!

Donate
Csopaki csapat
Csopaki csapat

Mert minden nyáron együtt társasoztunk Csopakon Szilvikével. Mert vele már nem, de a sok kis okos gyerekért még tudunk.

Donate
Fortély-sátor Alapítvány
Fortély-sátor Alapítvány

Évek óta követjük az InDaHouse munkáját és drukkolunk nekik. Egy kis játékkal szeretnénk a programot támogatni.

Donate
Molnár’s
Molnár’s

Évek óta támogatjuk Fruzsiék munkáját, mert a legfontosabb támogató munkának gondoljuk, amit ma tenni lehet.

Donate
Hugó-Hami – A párbaj
Hugó-Hami – A párbaj

Egy nosztalgikus Hugó-Hami küzdelemmel vágunk bele a Társasmaratonba, hogy adományokat gyűjtsünk az InDaHouse-nak.

Donate
Pocakos Lakatos
Pocakos Lakatos

Beszállok én is ebbe a remek adománygyűjtésbe az InDaHouse-nak, társasozok, és addig sem ülök a gép előtt.

Donate
Mit játsszunk? Vlog
Mit játsszunk? Vlog

A Mit Játsszunk? Vlog 2020.05.06. Esti Youtube Livejával támogatjuk az InDaHouse kezdeményezését.

Donate
Marcipán és családja
Marcipán és családja

Végre itthon van a család, de ahelyett, hogy nekem dobálnák a gumi malacomat, ezek társasozni akarnak..

Donate
Scribbl szamurájok
Scribbl szamurájok

Karantén alatt már Scribbl mesterekké váltunk. Most szombaton maratoni partit rendezünk, hogy az InDaHouse-t támogassuk!

Donate
Elvetett kockák
Elvetett kockák

A kocka el lesz vetve, mert reméljük mindenki nevet a végén, mert lévén, a pénz magot amit velünk ültetsz, azzal a hiány ellen tüntetsz.

Donate
Crazy cat ladies
Crazy cat ladies

Mi azért játszunk, hogy még sokat játszhassunk majd a gyerekekkel is, és mert már nagyon hiányoznak!

Donate
honfoglalózzunk!
honfoglalózzunk!

Szívesen honfoglalózok bárkivel, írjatok az asztalbence1995@gmail.com címen, és már csinálom is a különszobát!

Donate
Bagyin Barbi
Bagyin Barbi

Gyerekekért játszunk, ami a jövőnk! Játszunk egy jót és adjunk lehetőséget, esélyt ott, ahol ezt nagyon várják!

Donate
Unokatesók
Unokatesók

Szeretnénk segíteni a gyerekeknek főleg ebben a nehéz időszakban, ezért május 9-én mi is az Indahouse-nak gyűjtünk.

Donate
Zsófi
Zsófi

Ebben a nehéz helyzetben lehet vidáman is eltölteni a napot. Társasozz Te is május 9-én az InDaHouse-ért!

Donate
Manna fm
Manna fm

A Manna FM is csatlakozik az InDaHouse Hungary Társasmaratonjához. Segíts, hogy segíthessünk!

Donate
Hős team
Hős team

Az InDaHouse-ban mindenki hős, az önkéntesek, a gyerekek, az adományozók. Leszel te is Hős és támogatod a gyűjtésünket?

Donate
Társaslények
Társaslények

Játszunk, hogy játszhassunk a gyerekekkel. Támogassátok az IndaHouse-t, hogy minden kicsinek jusson egy kicsi 🙂

Donate
Tanárképzős csajok
Tanárképzős csajok

Az InDaHouse céljai a mi céljaink is, és társasjátékozni is imádunk, ezért, közös erővel szállunk be a közös cél érdekében!

Donate
1S1F csajok az IndaHousért
1S1F csajok az IndaHousért

Ezúttal egy szuper haver, szomszéd, tesószervezetnek, az IndaHousenak gyűjtünk, méghozzá úgy, hogy veletek társasozunk.

Donate
PUNKZDAD
PUNKZDAD

Ne csak én szenvedjek a játék leírásokkal! Társasozz te is! Most ráadásul ezt egy nemes cél érdekében teheted.

Donate
Fruzsi és Kriszta
Fruzsi és Kriszta

Nagy rajongói vagyunk az Indahouse munkájának, ezért egyszerűen nem maradhattunk ki a társasmaratonból.

Donate
Nyunyók
Nyunyók

Szívügyem a hátrányos helyzetű gyerekek jövője! Hiszem hogy mindenkinek sikerülhet …csak segíteni akarok veletek együtt!

Donate
CSÁO!
CSÁO!

Május 9-én azért fogunk társasozni, hogy az InDaHouse-os gyerekek is tovább játszhassanak. És te? Jössz játszani?

Donate
Anna és Balázs
Anna és Balázs

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket az InDaHouse munkájára, ezért május 9-én társasozni fogunk. 🙂

Donate
Bóbis Liliána
Bóbis Liliána

A pénz nem lehet akadálya ilyen hasznos dolgok létezésének, ezért mindent meg kell tennünk, hogy ne is legyen.

Donate
Apahívó
Apahívó

Számomra nagyon fontos a tanoda, ezért kapcsolódtam a társasmaraton adománygyűjtő akciójához néhány napja.

Donate
Dalolók
Dalolók

Mivel a családban van kisgyermek, akivel társasozni még nem lehet, ezért énekelni, mesét mondani fogunk közösen.

Donate
Vírusírtók
Vírusírtók

Azért játszunk, hogy felhívjuk a figyelmeteket az InDaHouse munkájára, akik ebben a nehéz időszakban is segítik a gyerekek tanulását.

Donate
Gripps
Gripps

A gyerekeinkkel azért (is) fogunk játszani, hogy kevésbé szerencsés helyzetű gyerekek is megkaphassák azt, ami számukra adott.

Donate
Harcsa Veronika
Harcsa Veronika

A játék összeköt és hidat képez. Szuper ötlet az adománygyűjtő Társasmarathon, alig várom! 🙂

Donate
TársasHouse
TársasHouse

A társastánc is társasjáték! Most gyűjtéssel kössük össze az InDaHouse gyermekei számára, így még izgalmasabb!

Donate
KaranTársak
KaranTársak

Kérlek segíts, hogy most mi, Szülők tudjunk viszonozni valami csekélységet abból a sok csoda dologból, amit az IDH -tól kaptunk.

Donate
Zsuzsi és Matyi
Zsuzsi és Matyi

A szívünk csücske a társasjátékozás. 🙂 Most azért játszunk, hogy az InDaHouse-os gyerekek is játszhassanak.

Donate
Színészház
Színészház

Mi, a színészek egy kis közössége, összezárva töltjük a karantént. Szerencsére teli vagyunk társasjátékkal.

Donate
Sport utca
Sport utca

Ez az esemény – amellett, hogy személyes szórakozásodat szolgálja – lehetőséget nyújt, hogy segíts. Hogyan? Egyszerűen játssz!

Donate
Mars Expedítorok
Mars Expedítorok

Let me be an Ambassador! Az van, hogy május 9-én végre nagykövet lehetek, méghozzá társasjátékozva! Álommeló! 🙂

Donate
3 generáció
3 generáció

Itthon a családdal a karantén idején egyébként is sokat társasozunk, de május 9-én többet is tehetünk.

Donate
Szentandrási KaranTeam
Szentandrási KaranTeam

21 órája játszom én, kicsit gyenge e költemény. Velem játszik Kinga, Fruzsi, Viki, ebből lesz majd a szalámis uzsi.

Donate
Murániai Spitzerek
Murániai Spitzerek

A barátság mindentől függetlenül összeköt minket, ezért vállalkoztunk most is arra, hogy közösen gyűjtsünk az InDaHouse számára.

Donate
Eszter és Krisztián
Eszter és Krisztián

Arra vállalkoztunk, hogy társasozunk egy jót, közben pedig gyűjtünk rászoruló, kedves gyerekeknek. Minden apró támogatás számít!

Donate

Donors

HUF 2,000
Krizsán Virág 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Laura 4 years ago
 

HUF 2,500
Nagygyörgy Andris 4 years ago
Hát hű meg ha 

HUF 5,000
Géza 4 years ago
Nagyon fontos ügy! 

HUF 3,333
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
fnnkmls 4 years ago
 

HUF 3,000
Terez 4 years ago
Hajra! 

HUF 5,000
Ruzsa Ágnes 4 years ago
egy fb-megosztás is számít - most már tudok rólatok, sok sikert! 

HUF 5,000
Soma Bar 4 years ago
 

HUF 3,000
Fazekas Ágnes 4 years ago
 

HUF 5,000
R&B
Cinty 4 years ago
 

HUF 1,111
Viki 4 years ago
 

HUF 3,000
R&B
Mari néni 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
Sok sikert a munkátokhoz! 

HUF 3,000
Károlyi Istvánné 4 years ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
👌🤘♥️ 

HUF 3,889
Dani 4 years ago
Szuperek vagytok! 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
Impressed! Keep it up! 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Bodai Judit 4 years ago
Hajra Fruzsi 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
Sok sikert a munkátokhoz!  

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 4,000
Anonim támogatás 4 years ago
Sok kicsi sokra megy :) 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
Fantasztikus, amit csináltok, hajrá!  

HUF 5,000
Bakos Anci 4 years ago
 

HUF 5,000
Kovács Emese 4 years ago
Hajrá!  

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
Sok sikert a programhoz! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 20,000
Emoke Agardi 4 years ago
 

HUF 5,000
Venásch Edit 4 years ago
Segíteni jó! 

HUF 77
Anonim támogatás 4 years ago
hogy kerek legyen 

HUF 11,111
L&R 4 years ago
GRATULA az önzetlenséghez  

HUF 7,000
Sziráczki Viktória 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Veréb Szilvia 4 years ago
Hajrá! Sokszor gondolok rátok! Cupp! :)  

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá IDH 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Tóth Jutka 4 years ago
Napfény vagytok a sötétségben. 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 10,000
D. Ági 4 years ago
Hajrá Fruzs!!! Hajrá IDH! 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Bedi Anikó 4 years ago
Köszönjük a társast!! Kicsit késve, de birtokba vesszük! 

HUF 15,000
Andi 4 years ago
Sok sikert, fantasztikusak vagytok Fruzsi!  

HUF 25,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
aukció 

HUF 2,000
Dóri 4 years ago
❤️ 

HUF 5,000
Mocsári Zsuzsi 4 years ago
szolidaritással, szeretettel 

HUF 3,000
Nati 4 years ago
Hajrá Gyerekek! Hajrá IDH!❤️ 

HUF 5,000
R&B
Marci 4 years ago
HBD 

HUF 4,000
Nyunyez 4 years ago
Sorsod Borsod 

HUF 5,000
Kispi 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
Szuperek vagytok 

HUF 5,000
Eszter 4 years ago
Hajrá Tojás!  

HUF 3,000
Pécsi Júlia 4 years ago
Jö volt! 

HUF 5,000
Kinga 4 years ago
 

HUF 4,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 87,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajráááá!!! :-)  

HUF 5,000
Csákó Zsuzsi 4 years ago
 

HUF 5,000
Garliczky Judit 4 years ago
 

HUF 5,000
Zsoldos Albin 4 years ago
 

HUF 2,000
Karsai György 4 years ago
 

HUF 1,000
Anonim támogatás 4 years ago
Jó ilyen támogató csapatról hallani!  

HUF 5,000
R&B
akereszt 4 years ago
sok sikert fantasztikusak vagytok 

HUF 10,000
szabó katalin 4 years ago
 

HUF 5,000
Fodor Zoltán 4 years ago
 

HUF 5,000
Laci 4 years ago
Hajrá Fruzsi & Team! 

HUF 10,000
Polanyi Zoltan 4 years ago
 

HUF 5,000
Csaba 4 years ago
Hajrá! 

HUF 3,000
Judit 4 years ago
Örülök és sok erőt kívànok!  

HUF 10,000
JEM 4 years ago
Gratula az eddigiekhez! 

HUF 5,000
Julcsi 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 10,000
Kati 4 years ago
Köszi, hogy tesztek, hogy másoknak is jobb legyen! 

HUF 2,000
Anonim 4 years ago
 

HUF 4,000
Gáspár Anna 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 1,000
Anonim támogatás 4 years ago
<3 

HUF 1,000
R&B
Kochi 4 years ago
 

HUF 3,000
Kati 4 years ago
Szeretném látni azt a videót amiben Marcika énekel 

HUF 5,000
Barnab 4 years ago
 

HUF 5,000
Bakos Anna 4 years ago
Hajrá! :) 

HUF 5,000
LíviDomi 4 years ago
 

HUF 500
Dreiszker Zsóka 4 years ago
Jó ez a stílus!  

HUF 5,000
Mező Dorka 4 years ago
 

HUF 5,000
Légár Béla 4 years ago
 

HUF 5,000
Lafferthon Éva 4 years ago
 

HUF 5,000
Sarmuska 4 years ago
 

HUF 5,000
Kelecsényiék 4 years ago
Hajrá IndaHouse, hajrá 1S1F!!! 

HUF 5,000
Nagy Dora 4 years ago
yesss 

HUF 20,000
TV 4 years ago
Hajrá Z!!! 

HUF 3,000
Katus 4 years ago
 

HUF 2,000
Palman Renáta 4 years ago
Örülök,hogy vagytok!!! ♥️ 

HUF 5,000
Nedudki 4 years ago
 

HUF 2,000
Zsuzsmó 4 years ago
Szuper Honfoglaló volt! 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 1,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá! Régóta szeretnék személyesen is részt venni a munkában. Nem halogatom tovább, most ezzel tudok segíteni. 

HUF 7,000
Biri Elvira 4 years ago
Ölellek Fruzsi, mindannyitokat, a gyerekekkel együtt. 

HUF 10,000
Molnár László 4 years ago
Sok sikert!  

HUF 17,000
Bagyó Sanyi 4 years ago
Hajrá! Köszönöm! 

HUF 10,000
Szabolcs és Tünde 4 years ago
<3 

HUF 5,000
hokapepin 4 years ago
Hajrá Lauder team!  

HUF 4,000
R.Kriszti 4 years ago
Hajrá 1S1F :) 

HUF 5,000
Szemők Ildikó 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
Jó ilyen kedves, elhivatott fiatalokat látni! 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
Szuperek vagytok! 

HUF 2,000
H. Renáta 4 years ago
 

HUF 10,000
Szabi 4 years ago
 

HUF 10,000
Havas Katalin 4 years ago
csak így tovább gyerekek! 

HUF 5,000
I. Zsuzsa 4 years ago
Őszinte elismeréssel és szurkolással! 

HUF 10,000
R&B
Fules 4 years ago
Szuper humanok vagytok  

HUF 10,000
Stefano 4 years ago
 

HUF 15,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Csaba Kereszturi 4 years ago
<3 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
Igazi példaképek vagytok! <3 

HUF 5,000
Illés Annamária 4 years ago
Gratulálok a munkátokhoz! 

HUF 5,000
Somogyi Eszti 4 years ago
💛 

HUF 10,000
Nóra 4 years ago
Örülök, hogy részese lehetek ennek a remek közösségnek. Hajrá Fügöd, csak így tovább Hernádszentandrás, Pere, Ináncs!!  

HUF 3,000
Boda Eszter 4 years ago
 

HUF 1,000
Balogh Mirjana 4 years ago
 

HUF 2,000
Zsiroskaty 4 years ago
Puszi! 

HUF 30,000
Feked-Palotabozsok-Szebény-Somberek-Véménd 4 years ago
@Kinga, a te baràtaid(zenészeszek és mindenki más akörnyékről) büszkének vagyunk rád!!! 

HUF 50,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Budai pumba 4 years ago
Kissinger 

HUF 8,000
Emese 4 years ago
A hatalmas szakmai ambícióhoz! 😉💪💛 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 10
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 9,000
Pajna Gabi 4 years ago
Csepp csoda mindenhol! 

HUF 10,000
Anna 4 years ago
Sok olyan emberre volna szüksége ennek az országnak, mint amilyenek ti vagytok! Sok sikert! 

HUF 2,000
Orsi 4 years ago
Jok vagytok, sok puszi! 

HUF 1,000
Ádám 4 years ago
Hajrá! 

HUF 3,000
Smeb 4 years ago
Csak meglett a cél! ;) További jó játékot!  

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 1,000
Tibi bátyád 4 years ago
Meglesz még ez! 

HUF 5,000
Takács-Jákfalvi 4 years ago
Áldjon meg a Jóisten Benneteket a munkatokért! 

HUF 1,000
Tibi bácsi 4 years ago
Ez meglesz, Zsófi! 

HUF 5,000
Klaudia 4 years ago
Hajrá Karanteam <3 

HUF 1,000
EniköZsolti 4 years ago
Szuperek vagytok! :)  

HUF 3,000
Németh Péter 4 years ago
 

HUF 10,000
Timi és Gábor 4 years ago
Sok kitartást kívánunk! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 4,000
Barczykák 4 years ago
Köszi a játékot Zsófi, Zsuzsi, Anna + families! 

HUF 5,000
Timi és Bence 4 years ago
Köszönjük mindenkinek az adományt 

HUF 2,000
EniköZsolti 4 years ago
Dejòò! Hajrà! 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 4,000
Jutka 4 years ago
 

HUF 5,000
Gócza Anita 4 years ago
Hajrá Indahouse, hajrá önkéntesek! 

HUF 1,000
Viki 4 years ago
Kitartás! :) 

HUF 1,000
Bagyin Barbara 4 years ago
Gyorfi Pal-os győzelmedért! :) 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
A nyertes 4 years ago
 

HUF 5,000
Zsuzsi 4 years ago
Gondolok rátok, kitartást a munkátokhoz! :) 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 10,000
Antal Kati 4 years ago
A fügödi házhoz! Szuperek vagytok! 

HUF 2,000
Kenyeres-Szél 4 years ago
legyen máskor is és hajrá! 

HUF 24,000
Anonim támogatás 4 years ago
Csak így tovább :) 

HUF 2,000
David Popovics 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
megemelem a kalapom :) 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
David Popovics 4 years ago
 

HUF 4,000
Kalász Anna 4 years ago
 

HUF 5,000
Lilla 4 years ago
😊 

HUF 1,000
David Popovics 4 years ago
Gyerünk Zsófi, mindent bele! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
Isten áldjon Titeket! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
K Orsi 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
gyerünk, ne adjátok fel! 

HUF 4,000
Sziklai-Weiner 4 years ago
Jó volt, köszi! Hajrá! 

HUF 5,000
ÁJZs 4 years ago
 

HUF 1,000
Anonim támogatás 4 years ago
Jó játékot! 

HUF 2,000
Andi 4 years ago
Nem sok, de annál nagyobb szeretettel adom. Imádlak Fruzsi ❤️ 

HUF 10,000
Hajni 4 years ago
Fantasztikus és inspiráló, amit csináltok@ 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá! 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
András 4 years ago
A célok azért vannak, hogy túlteljesítsük. Az utazás még sok szép újat, és új célt ad. Büszke vagyok Rátok.  

HUF 5,000
Ádám és Kitti 4 years ago
Hajrá! 

HUF 5,000
R&B
Anonim támogatás 4 years ago
Cuki a kutya! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Fényes Orsi 4 years ago
 

HUF 3,500
Pópé Henrietta Mónika 4 years ago
Mert ilyen egy támogató Hugica! 

HUF 1,000
Csabaviki 4 years ago
Szuperek vagytok! ❤️💛💙💜 

HUF 2,000
Molnár Tamás 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 4,000
Kata 4 years ago
Legyen meg az összeg!!! 

HUF 1,000
Zsófi 4 years ago
Hajrá :) 

HUF 50,000
Anonim támogatás 4 years ago
Sok sikert, nagyon büszke vagyok rád Luca.  

HUF 5,000
Varga Emese 4 years ago
 

HUF 5,000
Barbara 4 years ago
Szuper csapat! Hajrá! 

HUF 5,000
Kovácsné Ildi 4 years ago
Szuper kezdeményezés! 

HUF 1,000
Viki 4 years ago
Hajrá! :) 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 1,000
Gal Eva 4 years ago
Hajra :) Annyira jo latni, hogy valakinek ez ilyen idosen mar fontos :)  

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Flóra Csizmazia 4 years ago
éljen a Honfgolaló! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Mészáros Edina 4 years ago
 

HUF 20,000
Petra 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Orsi 4 years ago
Hajrá Bonifácok! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Barbi 4 years ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Pongor Petra 4 years ago
Támogassuk az önkéntesen munkáját ❤️🙏🏻 

HUF 4,000
Anett 4 years ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
Klasszak vagytok! DG 

HUF 2,000
Kelle Ágota 4 years ago
 

HUF 5,000
Galopp 4 years ago
Én köszönöm a lehetőséget.  

HUF 2,000
Veres Kata 4 years ago
 

HUF 2,000
Szombat 13 4 years ago
Olyan jó, hogy csatlakoztatok!!! 

HUF 5,000
Hibai 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
:) 

HUF 3,000
Magyar Fruzsina 4 years ago
♥️ 

HUF 5,000
Sinkó Adrienn 4 years ago
Hajrá, csak így tovább srácok! Fantasztikusak vagytok ;) 

HUF 20,000
Köti Viki 4 years ago
Hajrá Kicsi Viki ;)  

HUF 3,000
Barczykák 4 years ago
Köszi L és M az Activiyt és a Storycubest! 

HUF 5,000
Mari 4 years ago
 

HUF 5,000
Timi 4 years ago
Hajrá!  

HUF 2,000
Hóka Iván 4 years ago
Hajrá Zugliget! 

HUF 3,000
Marlok Judit 4 years ago
Hajrá, nagyon drukkolok Nektek!  

HUF 2,000
Judit 4 years ago
A gyermekek mosolyáért!  

HUF 5,000
Bacsák Márta és György 4 years ago
 

HUF 3,000
Fruzsi és Zsombor 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 1,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Tóth Benedek 4 years ago
 

HUF 3,000
Gáspár Edina 4 years ago
Hajrá,sok sikert!  

HUF 5,000
Ágota Kelle 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Pongor Anita 4 years ago
Hajrá!!! Csak így tovább!  

HUF 2,000
Balczó Petra 4 years ago
 

HUF 2,000
Mesi 4 years ago
Eredetileg csak gyűjteni akartam, de nagyon tetszettek a mai posztok :) 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
Éljen az Indahouse és az önkéntesek! 

HUF 3,000
Mazsi 4 years ago
A szuper storykért! ;) 

HUF 2,000
Bóbis Liliána 4 years ago
 

HUF 1,000
Zsófi 4 years ago
 

HUF 20,000
Anonim támogatás 4 years ago
Játsz velünk, szarrá verünk!!! 

HUF 1,000
Zsófi 4 years ago
Hajrá Zsófi! 

HUF 2,000
Reusz Panka 4 years ago
 

HUF 3,600
Het kleine vogeltje 4 years ago
 

HUF 15,000
Tóth-Simon Kata 4 years ago
Sosem felejtem azt az egy napot, amit veletek töltöttem. Ezért is tudom hogy nektek adni kell! :) 

HUF 5,000
Mancika papája 4 years ago
Hajrá! 

HUF 1,000
Anonim támogatás 4 years ago
😍💖 

HUF 5,000
Mancika mamája 4 years ago
Hajrá! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
Mert még nagyon sok ilyen ház kell!!!  

HUF 2,000
Éva 4 years ago
Anna, még nem késő meggondolni magad!  

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
„ Úgy viszonozhatjuk legjobban a segítséget, ha azt valaki másnak adjuk tovább. ” Gary Chapman 

HUF 8,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
R&B
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá, szuperek vagytok :) 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá! 

HUF 5,000
Balogh Olivér 4 years ago
Hajráhajrá :) 

HUF 5,000
Sipos Sándorné 4 years ago
 

HUF 1,000
Schieszler Miklós 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
R&B
Zsuzsanna 4 years ago
 

HUF 2,000
Dörfler Dániel 4 years ago
 

HUF 1,000
Csenge 4 years ago
 

HUF 4,000
Bori 4 years ago
Hajrá, sok sikert így ismeretlenül is :) 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
Tisztelettel és szeretettel. :) 

HUF 2,000
Emese 4 years ago
 

HUF 5,000
Ménesi Luca 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
Türelem, Vacak ;-) 

HUF 5,000
R&B
Orosz Anna Ida 4 years ago
Hajrá Zsuzsi és Dani!!! <3 

HUF 2,000
Pécsi Júlia 4 years ago
Hajrá! 

HUF 1,000
Tóth Tamás 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Méhes Dóra 4 years ago
Hajrá! :) 

HUF 2,000
Bettina 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá! 

HUF 2,000
Erős Judit 4 years ago
Ha Ti, akkor én is ! 

HUF 1,000
Vajda Kinga 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Chris and Bettike 4 years ago
 

HUF 5,000
Kymi 4 years ago
csodállak benneteket, hajrá tovább! 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Sipos Dóra 4 years ago
 

HUF 1,000
Pintér István 4 years ago
 

HUF 1,000
Sipos Dóra 4 years ago
Szuperek vagytok, mint mindig. 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
Sok sickert! 

HUF 2,000
Rozida, Katika és Ákos 4 years ago
Példamutatóak vagytok!:-) 

HUF 3,000
Petra 4 years ago
Szuper vagy Barbi! :) 

HUF 2,000
Sipos Dóra 4 years ago
 

HUF 500
Neubrandt Nóra 4 years ago
 

HUF 1,000
Szalóki Luca 4 years ago
 

HUF 30,000
Szalay Orsi 4 years ago
#veletekvagyok 

HUF 2,000
Ilon 4 years ago
❤️ 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
Éjjáó! 

HUF 3,000
Lencsi 4 years ago
❤️ 

HUF 2,000
Ilon 4 years ago
❤️ 

HUF 2,000
Bagyin Barbara 4 years ago
Hajrá! Mindjárt kezdünk!!! 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 4,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 10,101
1337 7311A 4 years ago
At vero eos et accusamus et iusto odio dignissimos ducimus qui blanditiis praesentium voluptatum deleniti atque corrupti quos dolores et quas molestias excepturi sint occaecati cupiditate non provident, similique sunt in culpa qui officia deserunt mollitia animi, id est laborum et dolorum fuga. Et harum quidem rerum facilis est et expedita distinctio. Nam libero tempore, cum soluta nobis est eligendi optio cumque nihil impedit quo minus id quod maxime placeat facere possimus, omnis voluptas assu... 

HUF 3,000
Boldog Gabriella 4 years ago
Mert jó, amit csináltok! 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
Sok sikert! 

HUF 9,000
Karola 4 years ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
Csepregiék kedvet csináltak ehhez a cigányos kihíváshoz! 

HUF 1,000
Karola 4 years ago
 

HUF 3,000
Kubányi Erzsébet 4 years ago
Sok sikert, Barbi! Nem is gondoltam, hogy ilyesmivel (is) foglalkozol. 

HUF 2,000
Kukity Kriszta 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 20,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 1,000
Roland 4 years ago
 

HUF 5,000
Geges Adrienn 4 years ago
Hajra, hajra, jok vagytok! <3 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
❤ 

HUF 1,000
Juhász-Borda Nóra 4 years ago
 

HUF 10,000
Lelkes András 4 years ago
😊 

HUF 5,000
Boriska 4 years ago
 

HUF 500
Margit Judit Hanyecz 4 years ago
Nos kevés a bevételem... sokakat támogatok s ezért is... meg hát nyugdíj előtt már pici az összegem!!!  

HUF 5,000
Gaál Dóra 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 1,000
Markycio 4 years ago
Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek! ;) 

HUF 50,000
Ferenc 4 years ago
HAJRÁ! 

HUF 2,000
Fanni 4 years ago
:)  

HUF 3,000
Lokáncz Judit 4 years ago
Hajrááááááááááááá 

HUF 4,000
Viktor 4 years ago
Hajrá! 

HUF 2,000
Lehel Csaba 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
Puszi az egész családnak, Marcipánnak külön🦋 

HUF 1,000
Vajda Kinga 4 years ago
 

HUF 3,000
Lokáncz Gyuláné 4 years ago
Sok sikert, Hajrá! 

HUF 2,000
Sziszi 4 years ago
Játszani jó!:) 

HUF 2,000
Deme-Perge Annamária 4 years ago
Hajrá Bogi! :)  

HUF 5,000
Hojtsy Gábor 4 years ago
 

HUF 2,000
zsolner 4 years ago
hajrá! 

HUF 1,000
Ács Judit 4 years ago
Hajrá Indahouse 😊 

HUF 2,000
Nagy Diána 4 years ago
 

HUF 3,000
Queen Elizabeth 4 years ago
Donation from Buckingham Palace. 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Sréter Kinga 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
"azért játszom, hogy éljek" 

HUF 1,000
Anonim támogatás 4 years ago
<3 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 1,000
Anonim támogatás 4 years ago
Csak így tovább! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 15,000
Mark 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
Sok ilyet💙 

HUF 10,000
Judit 4 years ago
Hajrá! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá, InDaHouse! :) 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
Keep up the good work !  

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
🤜🤛 

HUF 500
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
Így tovább💕 

HUF 5,000
Burus István 4 years ago
🙌 

HUF 2,000
Tünde 4 years ago
Hajrá Nagy Család😍 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Vidovszky Anna 4 years ago
Hajrá csajok, hajrá inklúzió, hajrá In da house. Szuperek vagytok!  

HUF 2,000
Hazavárunk 4 years ago
Hajrá IDH! 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
Szimpatikus, hogy ilyen ügyek mellé álltok 

HUF 15,000
Horváth Annamari 4 years ago
 

HUF 500
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 1,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 100,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
☺️ 

HUF 1,000
Le Kim Evelin 4 years ago
Tudjátok úgyis ❤️❤️ 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Martonosi Linda 4 years ago
 

HUF 3,000
Farkas Gyöngyi Karolina 4 years ago
Hajrá!  

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Tünde 4 years ago
Szuper vagy Dalma! 🤗 

HUF 5,000
Tünde 4 years ago
Annyira helyesek vagytok!!  

HUF 2,000
Haraszti Nana 4 years ago
Hagytuk a Flóráékat nyerni!  

HUF 5,000
Dris 4 years ago
😉 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 10,000
S. Kinga 4 years ago
Köszönöm, hogy vagytok és csináljátok! 

HUF 5,000
Tünde 4 years ago
Szuperek vagytok! 👏 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Zsófi 4 years ago
Hajrááá <3 

HUF 5,000
Gulyás Domonkos 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Asztalos Bence 4 years ago
hátha így mindig lesz a finom borból:) 

HUF 4,000
Hajni 4 years ago
Cukik vagytok😍 

HUF 6,400
Anonim támogatás 4 years ago
Csak ügyesen! 💛 

HUF 5,000
Hock Benedek 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Kiss Katalin 4 years ago
 

HUF 3,000
Judit 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
Jó étvágyat! 

HUF 3,000
Juhász András 4 years ago
 

HUF 20,000
Zsolti 4 years ago
♥️ 

HUF 4,000
Lili es Beni 4 years ago
Szuperek vagytok, harja! :) 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Ötvösné Balogh Renáta 4 years ago
 

HUF 3,000
Kustra Zsófia 4 years ago
Szuperek vagytok!  

HUF 3,000
Kajos Luca 4 years ago
Hajrá Szandi!❤️ 

HUF 2,000
Fanni 4 years ago
Hajrá Timi ☺️ 

HUF 1,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Tamás 4 years ago
Az előző tamogatast ismétlem meg, mert a facebook ledobott az oldalrol mikor visszaleptem a bankom app-jarol  

HUF 2,000
Niki 4 years ago
❤ 

HUF 10,000
Gáspár Gabi 4 years ago
Nagy-nagy tisztelet! 

HUF 2,000
RKM 4 years ago
Hajrá Timi! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá Fruzsi! 

HUF 10,000
Magyarlaki Anna 4 years ago
Hajrá Szandi! <3 

HUF 5,000
Kiss Dávid 4 years ago
<3 

HUF 5,000
Éva 4 years ago
Let's go! 

HUF 3,000
S. Era 4 years ago
<3 

HUF 10,000
Ledényi Bea 4 years ago
Hajrá Fruzsi!  

HUF 5,000
Csonka Bella 4 years ago
 

HUF 5,000
Andrea 4 years ago
Jó reggelt, jó reggelt! :) 

HUF 3,000
Zsuzsi 4 years ago
🧡 

HUF 15,000
Kőnig Tamás 4 years ago
Ez egy kis pénz, de ezen kívül, ha szükség van rá az engedélyezéshez, esetleg a megcsináláshoz, akkor megint csinálok hozzá építész terveket. Csodálom amit csinálsz, csináltok. Sok sikert. 

HUF 20,000
Anonim támogató 4 years ago
A tavalyi társasmaraton emlékére ❤️ 

HUF 5,000
Júlia 4 years ago
 

HUF 3,000
Balogh János 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá!😉 

HUF 5,000
Ákos 4 years ago
 

HUF 1,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
M & B 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá :) 

HUF 2,000
Eszter 4 years ago
Hajrá, szuperek vagytok! 

HUF 5,000
Cilin 4 years ago
Jó munkát!  

HUF 5,000
Edit & Máté 4 years ago
Mert társasozni mindig jó, de a legjobb építkezés előtt/után, hajnalig az önkéntes házban. 😘 

HUF 5,000
Lea 4 years ago
 

HUF 10,000
Ákos 4 years ago
Hajrá! 

HUF 5,000
Dorka 4 years ago
<3 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá :) 

HUF 1,000
Anonim támogatás 4 years ago
Jó játékot! 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
A laposokért :) 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá :) 

HUF 2,000
Nyomd a gázt! 4 years ago
 

HUF 2,000
Abai-Singer Klara 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Klára 4 years ago
 

HUF 10,000
Blénessy 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Dora Miklody 4 years ago
 

HUF 3,000
Károlyi Gergely 4 years ago
 

HUF 5,001
Florent-Claude Labrouste 4 years ago
Csak, hogy meglegyen az 50.000 plusz 1 Ft :)  

HUF 5,000
V. Zsófi 4 years ago
 

HUF 1,000
Mészáros Lölő 4 years ago
Csak mert látom, hogy ennyi híja :)  

HUF 5,000
Ruszó Vanda 4 years ago
 

HUF 5,000
Eszter 4 years ago
Váljon minden valóra, amit kitűztél Magad elé, Fruzsi! 

HUF 3,000
Bogi 4 years ago
 

HUF 10,000
Szentandrási Réka 4 years ago
 

HUF 1,000
Anonim támogatás 4 years ago
Egy kevés, de reméljük, sok lesz belőle!  

HUF 3,000
Nemes Papp Kriszta 4 years ago
Hajrá!! 

HUF 5,000
Emese 4 years ago
Sok sikert :) 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Szilvi 4 years ago
Fügöd ❤️ 

HUF 10,000
Nóra 4 years ago
Ez is sikerülni fog. 

HUF 10,000
Futapó 4 years ago
Hajrá! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 15,000
Réka 4 years ago
Sikerülni fog. :) 

HUF 2,000
Zsom Niki 4 years ago
Sok sikert és kitartást Nektek!  

HUF 5,000
Törőcsik Judit 4 years ago
Hajrá! 

HUF 10,000
Hegyesi Gábor 4 years ago
Tudom, nem sok az adományom, de biztos vagyok benne, hogy szaporodni fog. S szívesen adok majd még később is. Hajrá, Fügöd, Hajrá Fruzsi!! Hajrá, InDaHouse! SzIA! :)  

HUF 5,000
Szabó Zsófia 4 years ago
 

HUF 5,000
Recski Anna 4 years ago
Hajrá Fruzsi, sikerülni fog! 

HUF 15,000
Ne duddki (a Dörrök Zultán) 4 years ago
"Sárga, fekete, sárga fekete, jön a dzsungel fenegyereke ...." Hajrá InDaHouse 

HUF 5,000
Szántó Ildikó 4 years ago
 

HUF 3,000
Adri 4 years ago
Hajrá :) 

HUF 25,000
drbence 4 years ago
az nincs 

HUF 3,000
Székely Anita 4 years ago
 

HUF 5,000
M.Kata 4 years ago
Hajrá!! 

HUF 2,000
Adri 4 years ago
Hajrá :) 

HUF 500
Not Anonim 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
❤️ 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 1,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 4,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 25,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Nyeste Eszter 4 years ago
 

HUF 15,000
Fincicki Bettina 4 years ago
"Mert a lányt kiveheted Borsodból, de Borsodot a lányból soha" ♥️🙏 hajrá csajok 🙏❤️ 

HUF 2,000
Amália 4 years ago
 

HUF 1,000
Viki 4 years ago
Köszi a sok munkát! :) 

HUF 5,000
Bagyinné Széplaki Lili 4 years ago
Büszke vagyok Rád! Az én lányom!  

HUF 2,500
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá, srácok!:) 

HUF 2,500
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
Ennyit máskor másoknak is megteszek! 

HUF 2,500
Anonim támogatás 4 years ago
Annyira jó, amit csináltok, InDaHouse, csak így tovább! Hajrá Fortély-sátor! 

HUF 2,000
Tóth-Dénes Judit 4 years ago
Ti vagytok a legjobbak!!! 

HUF 1,000
Alíz 4 years ago
Sok kicsi... :) 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
ki főz ma? 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
szép kis cserépkályha! a Balatonról nem is beszélve ;) 

HUF 10,000
Juditka 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
Nyomjátok!  

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá! 🤞 

HUF 10,000
Csilla Sallai 4 years ago
Hajrá hajrá😍 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 10,000
Túry Ferenc 4 years ago
hajrá 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
Hajrá! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Papp Andrea Aida 4 years ago
Hajrá Csajok! Szuperek vagytok& hiányoztok! 

HUF 4,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Dóra 4 years ago
Szépségeim... büszke vagyok minden egyes mosolygósra! Akik nincsenek a képen, rájuk is! Hiányoztok!!! 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
Jó étvágyat a srácoknak! ;) 

HUF 3,000
Anonim támogatás 4 years ago
Karanteam 

HUF 10,000
Nagy Noémi 4 years ago
 

HUF 2,000
Eszter 4 years ago
Hajrá! <3 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 20,000
Sulyán Tibor 4 years ago
 

HUF 1,000
Sándor Lajos 4 years ago
Hajrá a jó célért! 

HUF 10,000
Bernáth Eszter 4 years ago
Nagyon jó dolgot csináltok, drukkolunk! 

HUF 5,000
Furucz Anita 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
<3 

HUF 3,000
Balai Judit 4 years ago
 

HUF 3,000
Dunai Detti 4 years ago
Team Mici!  

HUF 5,000
Juhász Réka 4 years ago
 

HUF 8,000
Fekete Zsofia 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Gyula & Molly 4 years ago
 

HUF 4,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 3,000
Zsofi & Lola 4 years ago
 

HUF 5,000
les Perez 4 years ago
 

HUF 5,000
Bokor Zoltán 4 years ago
 

HUF 4,000
Anonim támogatás 4 years ago
💕 

HUF 2,000
Fédra 4 years ago
 

HUF 10,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 2,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000
Agi 4 years ago
Játékra fel!  

HUF 20,000
Anonim támogatás 4 years ago
 

HUF 5,000