Paál András

Önzetlen szülinaposok

Különös születésnap


Sziasztok!


Páran tudjátok (aki nem, az most megtudja), hogy idén leszek harminc éves, és ez a “barátságos” időszak sokmindenről volt eddig emlékezetes, csak arról nem, hogy egy igazán jó évnek lehessen nevezni. Nem hiszem, hogy csak én vagyok azzal úgy, hogy az idei évet megette a pandémia, viszont arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valami nagyszerűt!


Mégpedig azt, hogy így is – úgy is le kell, hogy mondjunk a nagy bulikról, születésnapi ajándékokról, karácsonyról, szilveszterről, és ki tudja mindenről, de arról nem kell lemondani, hogy tehessünk másokkal valami jót. Én így gondoltam, ezért most létrehozom ezt a kampányt, azzal a céllal, hogy a legszegényebbeket tudjuk támogatni akkor, amikor a legjobban rá vannak szorulva a segítségre. Mert ha ez a járvány nekünk fáj, akkor higgyétek el, hogy nekik még jobban.


Az Indahouse csapat rengeteget tesz azért, hogy a leghátrányosabb régióban élők számára is legyen arra esély, hogy kitörjenek otthonról, és ellátják sokszor azt a feladatot, amit az államnak kellene, és nem nekik. Az, mit teremtenek, az a helyben lévő fiatalság szinte egyetlen útját jelenti a kitörés és a normális élet felé, máskülönben csábítóbb lenne számukra az alkohol és az önpusztítás sokkal könnyebb, de fájdalmasabb útja. Ahhoz, hogy ezt a folyamatot csinálni tudják, rengeteg pénzre van szükségük, hiszen rengeteg gyereknek van rájuk szüksége. A szegénység egyetlen felszámolási lehetősége pedig az oktatás. Ezt már évtizedek óta tudjuk (Klebelsberg), azonban igazán jó receptje eddig senkinek sem volt rá. Sajnos az Indahouse projekt nem fedi le az egész országot, de sikerük bizonyítékul szolgál arra, hogy van létjogosultsága az egésznek, és az eredményeik magukért beszélnek. Ma pedig egy eredmény-orientált országban az eredménynél jobb indikátorra senkinek nincsen szüksége.


Úgyhogy, ha esetleg valaki születésnapi vagy karácsonyi ajándékra gondolt a számomra, akkor Ő azért, aki pedig nem gondolt, arra nem haragszom, és pont azért támogassa egy picit az egyesület munkáját. Szedjük össze a célösszeget, mutassuk meg, hogy mi fantasztikus emberek vagyunk!


-a célösszeget túllőni félnetek nem kell, jó lesz 😉



Donors

HUF 5,000
Anonim támogatás 3 years ago
 

HUF 2,500
Bakos László 3 years ago
 

HUF 3,000
Anonim támogatás 3 years ago
Nagyon Sok Boldog Születésnapot Andris!! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 3 years ago
Fantasztikus ötlet! ;) Isten éltessen sokáig!:) 

HUF 2,000
Anonim támogatás 3 years ago
Isten éltessen!! 

HUF 5,000
Anonim támogatás 3 years ago
Fordítsátok jó célra! 

HUF 5,000
Nagy Róbert 3 years ago
Isten éltessen sokáig!  

HUF 2,000
Szalai Gergely 3 years ago
Boldog szülinapot!! ^^ 

HUF 3,000
Rendes Anna 3 years ago
Boldog szülinapot :) 

HUF 5,000
Anonim támogatás 3 years ago
 

HUF 1,000
Anonim támogatás 3 years ago
 

HUF 3,500
Magony Tímea 3 years ago
Isten éltessen, és szurkolok, hogy összejöjjön :) 

HUF 5,000
Wunderli Tibor 3 years ago
 

HUF 1,000
Anonim támogatás 3 years ago
Boldogat és hajrá!! ^-^ 

HUF 10,000
Bori Rita Matyi 3 years ago
Boldog szülinapot! :) 

HUF 5,000
🐨 3 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 3 years ago
 

HUF 5,000
Anonim támogatás 3 years ago
Boldog szülinapoot Andris :) 

HUF 500
Anonim támogatás 3 years ago
Csak így tovább! :) 

HUF 2,500
Hordósi Dániel 3 years ago
 

HUF 10,000
Daniel Levai 3 years ago
 

Paál András
Paál András