Lasánszki Lilla

Önzetlen szülinaposok

Szülinapi jótékonykodás, hiszen bulizni most úgysem ajánlott. Az egyik legjobb barátnőm által sikerült megismernem az InDaHouse csapat csodás munkáját. Csaba Viktória (Vegyikém) , aki komoly hivatását adta fel, hogy egy nemesebb célért küzdjön, mindent megtesz azért, hogy hátrányos helyzetű gyermekek tanításában, nevelésében részt vegyen. Az egész csapat az önzetlen és jótékony társadalmi szerepvállalás legjobb példája, jó lenne ha az emberiség nagy része így gondolkodna, mint ők.

Minden gyereknek lehetőségekhez kell jutni, előítéletek és elvárások nélkül. Én, mint édesanya, még inkább átérzem ennek az ügynek a fontosságát. Az InDaHouse csapata nem ítélkezik, nem válogat, minden gyermekre ugyanúgy tekint, és ugyanannyi energiát fordítanak mindegyikük oktatására.

Külön szeretem bennük, hogy nagyon ötletes kampányokat választanak a pénzgyűjtésre, színesítve ezzel a témát és az emberek adakozási vágyát, valamint az is nagyon élvezi, aki ezeknek a gyűjtéseknek a részese.

Kedves barátaim, ismerőseim, ha idén épp meg szerettetek volna lepni szülinapom alkalmából, akkor kérlek ezt most ajánljátok fel az InDaHouse-nak! Garantálom, hogy jó helyre kerül az összeg! Ha pedig nem gondoltatok rám, akkor csak szimplán támogassátok ezeket a gyerekeket, és az ő segítőiket!!!

Köszönöm!!!



 


Donors

HUF 5,000
David Popovics 2 years ago
Boldog születésnapot, így utólag :) 

HUF 5,000
Mr. és Mrs. 3 years ago
Isten éltessen, Lenke!😊 

HUF 2,000
Betti 3 years ago
Boldogat! :*  

HUF 2,500
Anonim támogatás 3 years ago
"Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz." 

HUF 5,000
Attila 3 years ago
Happy Birthday Csepplány :D 

HUF 2,500
Vegyi 3 years ago
Lasi! ❤ 

Lasánszki Lilla
Lasánszki Lilla