Már nekünk is adhatod az 1%-od!
Már nekünk is
adhatod az 1%-od!

Dusek Katalin

Karácsonyi ajándék helyett

Kedves Barátaim, Ismerőseim!

Még sohasem fordultam hozzátok, hogy támogatást kérjek egy fontos ügyben! Aki ismer az tudja, hogy szeretek segíteni, ahol lehet, ahol tudok.
Most a ti segítségetekre is szükség lenne!
Önkéntes segítője lettem egy rendkívüli csapatnak, akik heti rendszerességgel fejlesztő foglalkozásokat tartanak a borsodi falvakban élő hátrányos helyzetű gyerekeknek. Évek óta péntekenként önkéntesek csoportjai indulnak el, felkészülten, előre megtervezetten Hernádszentandrásra és Fügödre, ahol az InDaHouse egyesület tanodája van. Itt két napon keresztül a gyerekek számára egyéni fejlesztő foglalkozásokat tartanak játékosan, a gyerekek iránti elkötelezett szeretettel és türelemmel. Jelenleg összesen 230 gyerekkel foglalkoznak. Kicsikkel, nagyokkal megtalálják a hangot és egyéni odafigyeléssel segítik a tanulmányaikat. Van koragyerekkori fejlesztés, iskolaelőkészítő, iskolás és online csoport is, ahova életkoruknak megfelelően tudnak bekapcsolódni a gyerekek.
Miért annyira fontos ez? Mert ők nem segélyekkel, hanem tényleges segítséggel tudnak lehetőséget biztosítani, hogy jobb körülmények közé kerülhessenek ezek a fiatalok. Ez az önkéntesekből álló csapat egyre bővül és feladatkörük is egyre több lesz.
Karácsonyi adományaitokkal kérlek, segítsétek ezt az egyedülálló kezdeményezést! (A legkisebb is számít!)

Nagyon köszönöm!

Adományozók

5 000 Ft
Attila Remenyi 2 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Radácsy Istvánné 2 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Radácsy Ivett 2 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Jónás Ilona 2 évvel ezelőtt
 

21 560 Ft
Kálmán 2 évvel ezelőtt
PROGETTO BAMBINI 

5 000 Ft
Gábor Éva 2 évvel ezelőtt
Sok sikert és boldog karácsonyt! 

5 000 Ft
Gellér-Varga Zsuzsanna 2 évvel ezelőtt
Örülök, hogy sikerült csatlakoznod és jó munkát kívánok! Ölellek! 

5 000 Ft
Indra Katalin 2 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Baross Katalin 2 évvel ezelőtt
Köszönet a munkátokért, sok sikert kívánok. 

10 000 Ft
Aszenov Nori 2 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Pèter+Éva Kerènyi 2 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Morvay Zsóka 2 évvel ezelőtt
Remélem sikerül 

5 000 Ft
Vadkerti Orsolya 2 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Pentz Ádám 2 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Pepe Papa 2 évvel ezelőtt
Csak így tovább! 

5 000 Ft
Kovács Péter 2 évvel ezelőtt
 

7 500 Ft
KÁPOLNAI GYÖRGY 2 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Kápolnai katslin 2 évvel ezelőtt
Hajrá Kati! 

5 000 Ft
Biró Gizella 2 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Kápolnai András 2 évvel ezelőtt
 

Dusek Katalin
Dusek Katalin

Iratkozz fel a hírlevelünkre!