Így kezdtem új életet 37 évesen az InDaHouse miatt

2020. febr. 19. • #sztoriszerda

Viki szeptembertől az InDaHouse főállású munkatársa 💖

2019 májusában egyik napról a másikra felmondtam, anélkül, hogy meg lett volna a következő munkahelyem. 2 éve voltam InDaHouse önkéntes, 2 év alatt fordult velem 180 fokot a világ.

Vegyészmérnökként végeztem 2006-ban, és hosszú évekig ebben a szakmában is dolgoztam. Nem mondom, hogy én voltam a világ legelhivatottabb vegyészmérnöke, de voltak olyan szakaszok, amikor igenis élveztem, és ennyi év alatt azért az identitásom fontos részévé vált. Észrevettem, hogy ha be kell mutatkozni valahol, kb. ez az első dolog, amit elmondok magamról. Meg hát azért valljuk be, jól is hangzik 🙂

Aztán 2017 nyarán InDaHouse önkéntes lettem. Már egy fél évvel hamarabb megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék segíteni, és azt is elég tisztán láttam, hogy legszívesebben cigány gyerekekkel tanulnék segítés gyanánt. Csak a hol és a hogyan nem volt még világos, de mondhatnám, hogy “bevonzottam” a Fruzsival való találkozást, amire egy nagyecsedi cigánytánctáborban került sor. Amikor mesélt arról, hogy mivel foglalkozik, rögtön éreztem, hogy ennek én is részese akarok lenni, így 3 hét múlva már az InDaHouse nyári táborában szereztem első önkéntes tapasztalataimat.

Innentől aztán nem volt megállás. A tábor utolsó napján hazavittem az egyik fiút, és az úton visszafelé már azon gondolkodtam, hogy a mentora szeretnék lenni. Aztán amikor kiderült, hogy annak a fiúnak sincs mentora, aki számomra a tábor leghangosabb, de legviccesebb résztvevője volt, akkor az ő mentorálását is elvállaltam. Hamarosan tagja lettem az utazó önkéntes munkacsoport mellett a feladatlapkészítőnek, majd néhányan megalapítottuk a charity munkacsoportot. Mikor jött egy lehetőség, hogy részt vehetnek az InDaHouse-os gyerekek a Budapesti Fesztiválzenekar TérTánc programjában, akkor jelentkeztem, hogy én tanítsam nekik a táncot. Amikor pénzt kellett gyűjteni, jelentkeztem adománygyűjtő nagykövetnek, amikor volt időm, segítettem az építkezésen, és még az anyukámat is elcsábítottam a szervezetbe. Nagyon sok mindent csináltam az InDaHouse-on belül, és mindegyiket nagyon élveztem.
Azt hittem amúgy, hogy ezzel mindenki így van. Hogy mindenkit ennyire beszippant ez a dolog.

E mellett egyre kontraszrosabb lett, hogy a munkámban mennyire nem vagyok motivált. Éreztem, hogy váltanom kell, de nem tudtam, mire. Jó lenne gyerekekkel foglalkozni, de nincs hozzá végzettségem. Csináltam egy pedagógiai asszisztens OKJ-s képzést, de abból nem lehet megélni. Aztán májusban úgy döntöttem, lesz ami lesz, felmondok. A nyarat végigönkénteskedtem, aztán szeptemberben majd csak találok valami munkát. Írtam Fruzsinak, hogy ha hall valamit, akkor szóljon, mert jó lenne szociális területen elhelyezkedni. Ezt ő azóta úgy meséli, hogy akkor arra gondolt, hogy mindenképp az InDaHouse-ban kell, hogy dolgozzak. 🙂

Így lettem szeptembertől egy az InDaHouse három fizetett munkatársából, és végre nem úgy kelek fel reggelenként, hogy nincs kedvem munkába menni. Azt nem mondom, hogy sétagalopp, és még időbe fog telni, amíg visszaállítom a munka és a magánélet egyensúlyát, de életem egyik legjobb döntése volt, hogy mertem váltani.