Mars Expedítorok

Pánczél Csilla

Let me be an Ambassador! Úgy illene hozzám ez a szerep! 🙂

Olvasom, hogy a digitális oktatás mekkora terhet ró a szülőkre, akik a home office mellett igyekszenek a gyerekeik otthoni oktatásában is részt vállalni. Legmélyebb tiszteletem az övék!

Tudtátok, hogy Magyarországon sok helyen a digitális oktatás feltételeit megteremteni akkora kihívást jelent, ami gyakorlatilag megoldhatatlan anyagi terhet ró a családokra?

Van egy szuper szervezet, aminek régóta követem a munkásságát. Ők a fővárostól 200 km-re lévő falvakban tevékenykednek, ott mentorálnak hátrányos helyzetű gyerekeket. Az általuk felkarolt gyerekek többségének életéből eddig hiányzott a napi szintű otthoni tanulás, ennek megfelelően sokszor hiányzott a házi feladatuk, nem tudták követni a tananyagot. Most azonban olyan intenzív segítséget kapnak, ami néhány hét alatt meglátszik a teljesítményükön és egyre jobb jegyeket kapnak. A minap olvastam egy olyan tanár elismerő szavait az alapítvány részére, mely arról tesz tanúbizonyságot, hogy jelen helyzetben is, emberfeletti erőből dolgozva, de vannak önkéntesek, akik időt, energiát nem kímélve olyan módon képesek segíteni ezeknek a gyerekeknek a tanulásban, ami némelyeket társaik fölé emel eredményben, szorgalomban, példamutatásban. 55 önkéntessel eddig több, mint 800 órát tanultak a gyerekekkel!

Most az van, hogy május 9-én végre nagykövet lehetek, méghozzá társasjátékozva! Álommeló! 🙂 Én vállalom, hogy játszom a karanténban online, videocset segítségével néhány barátommal, és ti pedig ezt a fun factet megtámogatva adakozhattok az alapítványnak bármilyen összeget. Mire elég egy-egy összeg?

2000 forintból uzsonnát adnak a hétvégén a gyerekeknek
3000 forintba kerül egy írószercsomag (toll, ceruza, színesek, filcek)
5000 forintból egy egész hétvégén tudják kisbusszal szállítani a gyerekeket a falvak között

Szóval hajrá! És köszi! És pacsi! 🙂

 

Adományozók

10 000 Ft
Szabi előző hónapban
 

5 000 Ft
Dobossy Mariann April 2020
Jaaj, Csilla, de örülök ennek!!! Nekem a tanárom volt a Fruzsi az egyetemen, és én is jelentkeztem önkénteskedni, csak aztán elbátortalanodtam a lent töltött hétvégém után, mert nem voltak nagy barátaim... De akkor mehetünk akár együtt is, az írót irtó király lenne!!!

 
Mars Expedítorok