KaranTeam

Tamás, Évi, Tomi, Csongi, Lola

 

Kedves barátaink, kollégáink, ismerőseink!

Beszorultunk. Ne szépítsük. Hetek, lassan hónapok óta bizonytalanságban telnek a napjaink. Nem tudjuk, mikor, hogyan lesz ebből kiút, és az hová vezet.
Képzeljétek el, hogy ez a számunkra jobbára csak átmeneti kellemetlen állapot sok borsodi családnak alapélménye. Vírustól függetlenül így telnek a mindennapjaik. Beszorulva. Bizonytalanságban. Sokszor a kiút leghalványabb reménye nélkül. Ahol nem alap a széles sávú net, a számítógép, tablet, okostelefon. Ahol sajnos az sem mindennapos, hogy segítenek megírni a gyerek háziját. Nekik segít évek óta az InDaHouse csapata, hogy a gyermekek oktatásával, felzárkóztatásával, szeretettel és elfogadással támaszt nyújtsanak a nehéz sorsú családoknak.
Most ti is segíthettek! Akár úgy is, hogy ki sem mozdultok a szobából. Mi is ezt tesszük: leülünk együtt a családdal társasozni. Nem vállaltunk sokat: egy órán át toljuk majd, de kamaszokkal szerintem ez is szép teljesítmény lesz. Bízunk benne, hogy elég ahhoz, hogy felkeltsük a figyelmeteket. Dobjátok be magatokat akár támogatóként, hogy összejöjjön az általunk vállalt 5000 forint, akár adománygyűjtő nagykövetként!
Csatlakozzatok ti is a Társasmaratonhoz, és segítsetek, hogy az InDaHouse folytathassa fantasztikus munkáját!

Adományozók

5 000 Ft
Mocsári Zsuzsi May 2020
szolidaritással, szeretettel

5 000 Ft
Szemők Ildikó May 2020
 

5 000 Ft
Anonim támogatás May 2020
 

5 000 Ft
Júlia May 2020
 

3 000 Ft
Dora Miklody May 2020
 

25 000 Ft
Anonim támogatás May 2020
 

5 000 Ft
Anonim támogatás May 2020
 

3 000 Ft
Anonim támogatás May 2020
Karanteam

5 000 Ft
Anonim támogatás May 2020
 

5 000 Ft
Furucz Anita May 2020
 

 
KaranTeam