Már nekünk is adhatod az 1%-od!
Már nekünk is
adhatod az 1%-od!

Társasmaraton 2020

Az InDaHouse központja Hernádszentandráson található, 210 km-re a fővárostól. Ez nem tűnik olyan nagy távolságnak, mégis, aki járt már borsodi kis falvakban, az láthatta, mennyire más ez a világ, mint a mi megszokott nagyvárosi életünk. A hozzánk járó gyerekek teljesen más körülmények között élnek, mint az InDaHouse önkéntesei vagy támogatói, de sok mindenben mégis egyformák vagyunk. Például mindannyian szeretünk társasozni. Ez adta az alapötletet a Társasmaraton kihívásunkhoz, amit idén 3. alkalommal rendezünk meg; a jelenlegi helyzetben kicsit másképp, kevesebb személyes találkozással, több online praktikát bevetve.

Idén azt tűztük ki célul, hogy a ti segítségetekkel, 210 óra társasozást „összegyűjtve”, győzzük le a köztünk lévő távolságot! Segíts te is a karanténból! Játssz a borsodi gyerekekért május 9-én és gyűjts a fejlesztő gyerekfoglalkozásainkra adományt! Vállalj egy óra társasjátékot akár azokkal, akikkel közös karanténban vagy, akár azokkal, akik már nagyon hiányoznak és online szívesen játszanál velük. Ezzel a nagykövetünkké válsz, és vállalod, hogy gyűjtesz nekünk óránként 5000 forint adományt.

Arra kérünk, regisztrálj ezen az oldalon, ahol be tudod írni, hogy hány órát vállalsz a 210-ből! Az így létrejövő profilodat meg tudod osztani Fb-on és meg tudod vele kérni az ismerőseidet, hogy adakozzanak az InDaHouse számára, lehetővé téve ezzel 110 borsodi gyerek fejlesztését.

Nem szeretsz társasozni, de szívesen segítenél? Válassz az alábbi kampányok közül, és támogasd azt, amelyik a legjobban tetszik 🙂


Az InDaHouse 2020-as Társasmaratonjának főtámogatója a Pagony, ők is beszállnak a kihívásba!
Ha sikerül közösen összegyűjtenünk 210 órányi társasjátékot, a Pagony egy társasjáték csomagot ajándékoz az InDaHouse-nak, csupa-csupa szuper klassz és menő társasjátékkal, amiket a gyerekek fejlesztéséhez tudunk használni. De ez még nem minden! Minden játékot vállaló nagykövetünk egy 20%-os kupont is kap, amivel a Pagony saját kiadású társasait megvásárolhatja idén december 31-ig!
A Reflexshop nyereményjátékkal és hatalmas társasjátékcsomaggal állt a Társasmaratonunk mellé! Köszönjük szépen!

Kampányok

Csepregiék és csodálatos barátaik
Csepregiék és csodálatos barátaik

Segíteni jó! Játszani jó! Játszva vagy ebben az esetben játékkal segíteni pedig a legjobb! Ha tudsz, segíts! Köszönjük szépen!

Adományozok
Linolada
Linolada

Mi is szeretnénk pár óra társasjátékkal hozzájárulni, hogy minél több gyermeknek tudjanak segíteni.

Adományozok
Nyúlontúl
Nyúlontúl

Játszani jó. És ezzel még segíthetünk is? Naná, hogy beszállunk! 🙂 Támogasd Te is a kampányunkat!

Adományozok
NAGY játszma
NAGY játszma

Elkeseredett feleség támogatókat keres, hogy végre legyőzhesse férjét Mars terraformálásában!

Adományozok
Karantébolyda
Karantébolyda

Társasozni jó móka, ha ezzel a borsodi gyerekeknek segíthetünk, az még jobb! Segítesz Te is?

Adományozok
Antalék
Antalék

Nagyon szeretünk társasozni! Társasozzatok ti is és/vagy támogassátok az Indahouse munkáját rajtunk keresztül!

Adományozok
Team 7wonderers
Team 7wonderers

Ezekben az időkben az egyik legönfeledtebb program, amikor összeülünk a régnem látott barátokkal online társasozni.

Adományozok
asiposék
asiposék

Társasozni jó!!! Szinte minden nap játszunk a gyerekekkel! Ez egy tökéletes alkalom, hogy ezzel még segíteni is tudunk!

Adományozok
6749
6749

A csapatnevünk elárulja, hogy a húgommal hány kilométerre vagyunk egymástól. Ő hajnalban kel azért, hogy együtt társasozzunk.

Adományozok
Királylányok
Királylányok

Hobbink a Scrabble, és most jóra is fordíthatjuk a játékot. Ezzel most gyerekeknek segítünk.

Adományozok
Vacak csapat
Vacak csapat

Kérlek segíts, hogy minden időben felkészülten várhassuk a gyerekeket! Igen, pár száz forint is számít 😉

Adományozok
Herczegék
Herczegék

Játszani mindig jó. Különösen az, ha egy jó ügyet támogathatsz vele! 🙂 Így teszünk most mi is, segíts nekünk!

Adományozok
Balatoni Bodorkák
Balatoni Bodorkák

Amit az InDaHouse vállal az egy nagyszerű, de nagyon nehéz, sok áldozattal járó kihívás, amit érdemes támogatni.

Adományozok
Csapláros Niki
Csapláros Niki

Néhányan arra vállalkozunk, hogy szombaton online formában játsszunk együtt néhány órát, ezzel támogatva a borsodi gyerekeket.

Adományozok
zugligeti csapat
zugligeti csapat

Azért fogunk együtt társasozni szombaton, hogy az Indahouse a jövőben is tudja segíteni a Borsodban élő gyerekek fejlődését.

Adományozok
Anna és Dávid
Anna és Dávid

Ritkán gyűlik össze a család, és ritkán van lehetőségünk együtt játszani. Ez most egy különleges alkalom.

Adományozok
Gerillák
Gerillák

Az IDH gyerekek fejlesztése szívügyem, belerángatom a barátaim is így vagy úgy, de mindenkit megérint a közelemben.

Adományozok
Balai-Gonsalves
Balai-Gonsalves

Egy órányi Unozással és Dobblezessel tamogatjuk családilag az InDaHouse elengedhetetlen munkáját.

Adományozok
R&B
R&B

Hetente 110 gyereknek viszünk önbizalmat, figyelmet, és még sok minden mást. Küldjetek pénzt, mert menni kell még évtizedekig!

Adományozok
Csertik és Rumini
Csertik és Rumini

Az InDaHouse Egyesület munkáját évek óta ismerjük és támogatjuk. Tegyétek Ti is ezt egy jó kis játékkal!!

Adományozok
Mécsesek
Mécsesek

Kedves elfoglaltsáunkat most összekötjük egy az Indahouse számára létrejött adománygyűjtéssel.

Adományozok
Almádi Ágnes
Almádi Ágnes

Most, hogy nem tudok leutazni a gyerekekhez a tanodába, a Társasmaraton jó alkalom, hogy más módon segítsek.

Adományozok
Fel, laposok!
Fel, laposok!

Ezúttal a gyerekekért hetedhét határra szóló társasozást csapatunk, a cél hogy a feladatlaposság ne járjon lapos hangulattal.

Adományozok
Mosolygós csapat
Mosolygós csapat

Szeretnénk viszonozni azt a sok jót, amit az InDaHouse-tól kaptunk. Ezért nem volt kérdés, hogy játszunk-e.

Adományozok
Karanténfoglalók
Karanténfoglalók

Nem szoktunk társasozni, de a szombati nap különleges nap lesz 🙂 Ketten Budapestről, ketten Londonból fogunk játszani.

Adományozok
Mecseki tigris
Mecseki tigris

Most végre eljött az alkalom, hogy másokért is tegyünk! Támogasd velünk Te is ezt a hatalmas munkát!

Adományozok
Linda és Barni
Linda és Barni

A gyerekekért játszunk, azért, hogy a továbbikaban is részt tudjanak venni a fejlesztő foglalkozásokon!

Adományozok
Monitorkalibráció
Monitorkalibráció

A Monitorkalibráció csapata most 10 óra társasozást vállal amivel 50.000Ft értékű adomány összegyűjtését tűzte ki célul!

Adományozok
Tóték
Tóték

Lelkes önkéntesei, támogatói vagyunk az Indahousenak. Ez egy szuper lehetőség, hogy kedves elfoglaltságunkkal adománytgyűjtsünk.

Adományozok
KaranTeam
KaranTeam

Most ti is segíthettek! Akár úgy is, hogy ki sem mozdultok a szobából. Mi is ezt tesszük: leülünk együtt a családdal társasozni.

Adományozok
Rogue Two – A Zsivány Kettes
Rogue Two – A Zsivány Kettes

Samu(7): És azért fizet valaki, hogy mi társasozunk ?!?!?…” Mutassuk meg Samunak, hogy így van… mert segíteni jó.

Adományozok
Bonifácok
Bonifácok

A barátaimmal eleve szoktunk társasozni. Az, hogy ezzel most az InDaHouse javára még adományt is gyűjthetünk egy szuper dolog!

Adományozok
Nemzetközi unokatesók
Nemzetközi unokatesók

Feltétlen támogatója vagyunk az Indahouse-nak, osztjuk céljaikat. Ezért játszunk együtt és gyűjtünk a számukra.

Adományozok
Mici és Kinga
Mici és Kinga

Kérünk Titeket támogassátok azt a 110 gyereket akikkel foglalkozunk, hogy életben maradjon ez a szuper csapat!

Adományozok
Somló Eszter
Somló Eszter

6 km”-t vállaltam a Budapest- Hernádszentandrás út 210 km-éből. Ez hat óra társast jelent a 210 órányi célból. Segítetek?

Adományozok
Dogue de Bordeaux
Dogue de Bordeaux

Mi a közös egy tanodai foglalkozásban és egy társasjáték partiban? Sokkal több mint elsőre gondolnád.

Adományozok
Tudatos Ifjúságért Alapítvány
Tudatos Ifjúságért Alapítvány

Nézd meg, hogy játszunk online platformon is közösségben a karantén ideje alatt, és kapcsolódj be programunkba szombaton!

Adományozok
Dudás-Kökény InDaHome
Dudás-Kökény InDaHome

Megmutatjuk hogy játszik 2 felnőtt és egy 7 éves az itthoni társasjáték arzenállal, amit a karanténra táraztunk be!

Adományozok
Dubicz Bortársas
Dubicz Bortársas

Ha szereted a bort és szeretsz játszani, akkor csatlakozz hozzánk szombaton! Egyedülálló “Dubicz Bortársas” premierre készülünk!

Adományozok
Varga Lányok
Varga Lányok

Családi társas szombaton a lányokkal! Játszatok Ti is szeretteitekkel és támogassátok az Indahouse-t!

Adományozok
JÁTÉKonykodók
JÁTÉKonykodók

Játsszunk együtt a gyerekekért, mert a játék összeköt, lelazít és megnevettet. Játssz velünk online május 9-én!

Adományozok
Csopaki csapat
Csopaki csapat

Mert minden nyáron együtt társasoztunk Csopakon Szilvikével. Mert vele már nem, de a sok kis okos gyerekért még tudunk.

Adományozok
Fortély-sátor Alapítvány
Fortély-sátor Alapítvány

Évek óta követjük az InDaHouse munkáját és drukkolunk nekik. Egy kis játékkal szeretnénk a programot támogatni.

Adományozok
Molnár’s
Molnár’s

Évek óta támogatjuk Fruzsiék munkáját, mert a legfontosabb támogató munkának gondoljuk, amit ma tenni lehet.

Adományozok
Hugó-Hami – A párbaj
Hugó-Hami – A párbaj

Egy nosztalgikus Hugó-Hami küzdelemmel vágunk bele a Társasmaratonba, hogy adományokat gyűjtsünk az InDaHouse-nak.

Adományozok
Pocakos Lakatos
Pocakos Lakatos

Beszállok én is ebbe a remek adománygyűjtésbe az InDaHouse-nak, társasozok, és addig sem ülök a gép előtt.

Adományozok
Mit játsszunk? Vlog
Mit játsszunk? Vlog

A Mit Játsszunk? Vlog 2020.05.06. Esti Youtube Livejával támogatjuk az InDaHouse kezdeményezését.

Adományozok
Marcipán és családja
Marcipán és családja

Végre itthon van a család, de ahelyett, hogy nekem dobálnák a gumi malacomat, ezek társasozni akarnak..

Adományozok
Scribbl szamurájok
Scribbl szamurájok

Karantén alatt már Scribbl mesterekké váltunk. Most szombaton maratoni partit rendezünk, hogy az InDaHouse-t támogassuk!

Adományozok
Elvetett kockák
Elvetett kockák

A kocka el lesz vetve, mert reméljük mindenki nevet a végén, mert lévén, a pénz magot amit velünk ültetsz, azzal a hiány ellen tüntetsz.

Adományozok
Crazy cat ladies
Crazy cat ladies

Mi azért játszunk, hogy még sokat játszhassunk majd a gyerekekkel is, és mert már nagyon hiányoznak!

Adományozok
honfoglalózzunk!
honfoglalózzunk!

Szívesen honfoglalózok bárkivel, írjatok az asztalbence1995@gmail.com címen, és már csinálom is a különszobát!

Adományozok
Bagyin Barbi
Bagyin Barbi

Gyerekekért játszunk, ami a jövőnk! Játszunk egy jót és adjunk lehetőséget, esélyt ott, ahol ezt nagyon várják!

Adományozok
Unokatesók
Unokatesók

Szeretnénk segíteni a gyerekeknek főleg ebben a nehéz időszakban, ezért május 9-én mi is az Indahouse-nak gyűjtünk.

Adományozok
Zsófi
Zsófi

Ebben a nehéz helyzetben lehet vidáman is eltölteni a napot. Társasozz Te is május 9-én az InDaHouse-ért!

Adományozok
Manna fm
Manna fm

A Manna FM is csatlakozik az InDaHouse Hungary Társasmaratonjához. Segíts, hogy segíthessünk!

Adományozok
Hős team
Hős team

Az InDaHouse-ban mindenki hős, az önkéntesek, a gyerekek, az adományozók. Leszel te is Hős és támogatod a gyűjtésünket?

Adományozok
Társaslények
Társaslények

Játszunk, hogy játszhassunk a gyerekekkel. Támogassátok az IndaHouse-t, hogy minden kicsinek jusson egy kicsi 🙂

Adományozok
Tanárképzős csajok
Tanárképzős csajok

Az InDaHouse céljai a mi céljaink is, és társasjátékozni is imádunk, ezért, közös erővel szállunk be a közös cél érdekében!

Adományozok
1S1F csajok az IndaHousért
1S1F csajok az IndaHousért

Ezúttal egy szuper haver, szomszéd, tesószervezetnek, az IndaHousenak gyűjtünk, méghozzá úgy, hogy veletek társasozunk.

Adományozok
PUNKZDAD
PUNKZDAD

Ne csak én szenvedjek a játék leírásokkal! Társasozz te is! Most ráadásul ezt egy nemes cél érdekében teheted.

Adományozok
Fruzsi és Kriszta
Fruzsi és Kriszta

Nagy rajongói vagyunk az Indahouse munkájának, ezért egyszerűen nem maradhattunk ki a társasmaratonból.

Adományozok
Nyunyók
Nyunyók

Szívügyem a hátrányos helyzetű gyerekek jövője! Hiszem hogy mindenkinek sikerülhet …csak segíteni akarok veletek együtt!

Adományozok
CSÁO!
CSÁO!

Május 9-én azért fogunk társasozni, hogy az InDaHouse-os gyerekek is tovább játszhassanak. És te? Jössz játszani?

Adományozok
Anna és Balázs
Anna és Balázs

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket az InDaHouse munkájára, ezért május 9-én társasozni fogunk. 🙂

Adományozok
Bóbis Liliána
Bóbis Liliána

A pénz nem lehet akadálya ilyen hasznos dolgok létezésének, ezért mindent meg kell tennünk, hogy ne is legyen.

Adományozok
Apahívó
Apahívó

Számomra nagyon fontos a tanoda, ezért kapcsolódtam a társasmaraton adománygyűjtő akciójához néhány napja.

Adományozok
Dalolók
Dalolók

Mivel a családban van kisgyermek, akivel társasozni még nem lehet, ezért énekelni, mesét mondani fogunk közösen.

Adományozok
Vírusírtók
Vírusírtók

Azért játszunk, hogy felhívjuk a figyelmeteket az InDaHouse munkájára, akik ebben a nehéz időszakban is segítik a gyerekek tanulását.

Adományozok
Gripps
Gripps

A gyerekeinkkel azért (is) fogunk játszani, hogy kevésbé szerencsés helyzetű gyerekek is megkaphassák azt, ami számukra adott.

Adományozok
Harcsa Veronika
Harcsa Veronika

A játék összeköt és hidat képez. Szuper ötlet az adománygyűjtő Társasmarathon, alig várom! 🙂

Adományozok
TársasHouse
TársasHouse

A társastánc is társasjáték! Most gyűjtéssel kössük össze az InDaHouse gyermekei számára, így még izgalmasabb!

Adományozok
KaranTársak
KaranTársak

Kérlek segíts, hogy most mi, Szülők tudjunk viszonozni valami csekélységet abból a sok csoda dologból, amit az IDH -tól kaptunk.

Adományozok
Zsuzsi és Matyi
Zsuzsi és Matyi

A szívünk csücske a társasjátékozás. 🙂 Most azért játszunk, hogy az InDaHouse-os gyerekek is játszhassanak.

Adományozok
Színészház
Színészház

Mi, a színészek egy kis közössége, összezárva töltjük a karantént. Szerencsére teli vagyunk társasjátékkal.

Adományozok
Sport utca
Sport utca

Ez az esemény – amellett, hogy személyes szórakozásodat szolgálja – lehetőséget nyújt, hogy segíts. Hogyan? Egyszerűen játssz!

Adományozok
Mars Expedítorok
Mars Expedítorok

Let me be an Ambassador! Az van, hogy május 9-én végre nagykövet lehetek, méghozzá társasjátékozva! Álommeló! 🙂

Adományozok
3 generáció
3 generáció

Itthon a családdal a karantén idején egyébként is sokat társasozunk, de május 9-én többet is tehetünk.

Adományozok
Szentandrási KaranTeam
Szentandrási KaranTeam

21 órája játszom én, kicsit gyenge e költemény. Velem játszik Kinga, Fruzsi, Viki, ebből lesz majd a szalámis uzsi.

Adományozok
Murániai Spitzerek
Murániai Spitzerek

A barátság mindentől függetlenül összeköt minket, ezért vállalkoztunk most is arra, hogy közösen gyűjtsünk az InDaHouse számára.

Adományozok
Eszter és Krisztián
Eszter és Krisztián

Arra vállalkoztunk, hogy társasozunk egy jót, közben pedig gyűjtünk rászoruló, kedves gyerekeknek. Minden apró támogatás számít!

Adományozok

Adományozók

2 000 Ft
Krizsán Virág 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Laura 3 évvel ezelőtt
 

2 500 Ft
Nagygyörgy Andris 3 évvel ezelőtt
Hát hű meg ha 

5 000 Ft
Géza 3 évvel ezelőtt
Nagyon fontos ügy! 

3 333 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
fnnkmls 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Terez 3 évvel ezelőtt
Hajra! 

5 000 Ft
Ruzsa Ágnes 3 évvel ezelőtt
egy fb-megosztás is számít - most már tudok rólatok, sok sikert! 

5 000 Ft
Soma Bar 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Fazekas Ágnes 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
R&B
Cinty 3 évvel ezelőtt
 

1 111 Ft
Viki 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
R&B
Mari néni 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Sok sikert a munkátokhoz! 

3 000 Ft
Károlyi Istvánné 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
👌🤘♥️ 

3 889 Ft
Dani 3 évvel ezelőtt
Szuperek vagytok! 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Impressed! Keep it up! 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Bodai Judit 3 évvel ezelőtt
Hajra Fruzsi 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Sok sikert a munkátokhoz!  

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Sok kicsi sokra megy :) 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Fantasztikus, amit csináltok, hajrá!  

5 000 Ft
Bakos Anci 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Kovács Emese 3 évvel ezelőtt
Hajrá!  

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Sok sikert a programhoz! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

20 000 Ft
Emoke Agardi 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Venásch Edit 3 évvel ezelőtt
Segíteni jó! 

77 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
hogy kerek legyen 

11 111 Ft
L&R 3 évvel ezelőtt
GRATULA az önzetlenséghez  

7 000 Ft
Sziráczki Viktória 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Veréb Szilvia 3 évvel ezelőtt
Hajrá! Sokszor gondolok rátok! Cupp! :)  

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá IDH 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Tóth Jutka 3 évvel ezelőtt
Napfény vagytok a sötétségben. 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
D. Ági 3 évvel ezelőtt
Hajrá Fruzs!!! Hajrá IDH! 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Bedi Anikó 3 évvel ezelőtt
Köszönjük a társast!! Kicsit késve, de birtokba vesszük! 

15 000 Ft
Andi 3 évvel ezelőtt
Sok sikert, fantasztikusak vagytok Fruzsi!  

25 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
aukció 

2 000 Ft
Dóri 3 évvel ezelőtt
❤️ 

5 000 Ft
Mocsári Zsuzsi 3 évvel ezelőtt
szolidaritással, szeretettel 

3 000 Ft
Nati 3 évvel ezelőtt
Hajrá Gyerekek! Hajrá IDH!❤️ 

5 000 Ft
R&B
Marci 3 évvel ezelőtt
HBD 

4 000 Ft
Nyunyez 3 évvel ezelőtt
Sorsod Borsod 

5 000 Ft
Kispi 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Szuperek vagytok 

5 000 Ft
Eszter 3 évvel ezelőtt
Hajrá Tojás!  

3 000 Ft
Pécsi Júlia 3 évvel ezelőtt
Jö volt! 

5 000 Ft
Kinga 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

87 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajráááá!!! :-)  

5 000 Ft
Csákó Zsuzsi 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Garliczky Judit 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Zsoldos Albin 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Karsai György 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Jó ilyen támogató csapatról hallani!  

5 000 Ft
R&B
akereszt 3 évvel ezelőtt
sok sikert fantasztikusak vagytok 

10 000 Ft
szabó katalin 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Fodor Zoltán 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Laci 3 évvel ezelőtt
Hajrá Fruzsi & Team! 

10 000 Ft
Polanyi Zoltan 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Csaba 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

3 000 Ft
Judit 3 évvel ezelőtt
Örülök és sok erőt kívànok!  

10 000 Ft
JEM 3 évvel ezelőtt
Gratula az eddigiekhez! 

5 000 Ft
Julcsi 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Kati 3 évvel ezelőtt
Köszi, hogy tesztek, hogy másoknak is jobb legyen! 

2 000 Ft
Anonim 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Gáspár Anna 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
<3 

1 000 Ft
R&B
Kochi 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Kati 3 évvel ezelőtt
Szeretném látni azt a videót amiben Marcika énekel 

5 000 Ft
Barnab 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Bakos Anna 3 évvel ezelőtt
Hajrá! :) 

5 000 Ft
LíviDomi 3 évvel ezelőtt
 

500 Ft
Dreiszker Zsóka 3 évvel ezelőtt
Jó ez a stílus!  

5 000 Ft
Mező Dorka 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Légár Béla 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Lafferthon Éva 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Sarmuska 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Kelecsényiék 3 évvel ezelőtt
Hajrá IndaHouse, hajrá 1S1F!!! 

5 000 Ft
Nagy Dora 3 évvel ezelőtt
yesss 

20 000 Ft
TV 3 évvel ezelőtt
Hajrá Z!!! 

3 000 Ft
Katus 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Palman Renáta 3 évvel ezelőtt
Örülök,hogy vagytok!!! ♥️ 

5 000 Ft
Nedudki 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Zsuzsmó 3 évvel ezelőtt
Szuper Honfoglaló volt! 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá! Régóta szeretnék személyesen is részt venni a munkában. Nem halogatom tovább, most ezzel tudok segíteni. 

7 000 Ft
Biri Elvira 3 évvel ezelőtt
Ölellek Fruzsi, mindannyitokat, a gyerekekkel együtt. 

10 000 Ft
Molnár László 3 évvel ezelőtt
Sok sikert!  

17 000 Ft
Bagyó Sanyi 3 évvel ezelőtt
Hajrá! Köszönöm! 

10 000 Ft
Szabolcs és Tünde 3 évvel ezelőtt
<3 

5 000 Ft
hokapepin 3 évvel ezelőtt
Hajrá Lauder team!  

4 000 Ft
R.Kriszti 3 évvel ezelőtt
Hajrá 1S1F :) 

5 000 Ft
Szemők Ildikó 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Jó ilyen kedves, elhivatott fiatalokat látni! 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Szuperek vagytok! 

2 000 Ft
H. Renáta 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Szabi 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Havas Katalin 3 évvel ezelőtt
csak így tovább gyerekek! 

5 000 Ft
I. Zsuzsa 3 évvel ezelőtt
Őszinte elismeréssel és szurkolással! 

10 000 Ft
R&B
Fules 3 évvel ezelőtt
Szuper humanok vagytok  

10 000 Ft
Stefano 3 évvel ezelőtt
 

15 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Csaba Kereszturi 3 évvel ezelőtt
<3 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Igazi példaképek vagytok! <3 

5 000 Ft
Illés Annamária 3 évvel ezelőtt
Gratulálok a munkátokhoz! 

5 000 Ft
Somogyi Eszti 3 évvel ezelőtt
💛 

10 000 Ft
Nóra 3 évvel ezelőtt
Örülök, hogy részese lehetek ennek a remek közösségnek. Hajrá Fügöd, csak így tovább Hernádszentandrás, Pere, Ináncs!!  

3 000 Ft
Boda Eszter 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Balogh Mirjana 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Zsiroskaty 3 évvel ezelőtt
Puszi! 

30 000 Ft
Feked-Palotabozsok-Szebény-Somberek-Véménd 3 évvel ezelőtt
@Kinga, a te baràtaid(zenészeszek és mindenki más akörnyékről) büszkének vagyunk rád!!! 

50 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Budai pumba 3 évvel ezelőtt
Kissinger 

8 000 Ft
Emese 3 évvel ezelőtt
A hatalmas szakmai ambícióhoz! 😉💪💛 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

10 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

9 000 Ft
Pajna Gabi 3 évvel ezelőtt
Csepp csoda mindenhol! 

10 000 Ft
Anna 3 évvel ezelőtt
Sok olyan emberre volna szüksége ennek az országnak, mint amilyenek ti vagytok! Sok sikert! 

2 000 Ft
Orsi 3 évvel ezelőtt
Jok vagytok, sok puszi! 

1 000 Ft
Ádám 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

3 000 Ft
Smeb 3 évvel ezelőtt
Csak meglett a cél! ;) További jó játékot!  

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Tibi bátyád 3 évvel ezelőtt
Meglesz még ez! 

5 000 Ft
Takács-Jákfalvi 3 évvel ezelőtt
Áldjon meg a Jóisten Benneteket a munkatokért! 

1 000 Ft
Tibi bácsi 3 évvel ezelőtt
Ez meglesz, Zsófi! 

5 000 Ft
Klaudia 3 évvel ezelőtt
Hajrá Karanteam <3 

1 000 Ft
EniköZsolti 3 évvel ezelőtt
Szuperek vagytok! :)  

3 000 Ft
Németh Péter 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Timi és Gábor 3 évvel ezelőtt
Sok kitartást kívánunk! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Barczykák 3 évvel ezelőtt
Köszi a játékot Zsófi, Zsuzsi, Anna + families! 

5 000 Ft
Timi és Bence 3 évvel ezelőtt
Köszönjük mindenkinek az adományt 

2 000 Ft
EniköZsolti 3 évvel ezelőtt
Dejòò! Hajrà! 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Jutka 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Gócza Anita 3 évvel ezelőtt
Hajrá Indahouse, hajrá önkéntesek! 

1 000 Ft
Viki 3 évvel ezelőtt
Kitartás! :) 

1 000 Ft
Bagyin Barbara 3 évvel ezelőtt
Gyorfi Pal-os győzelmedért! :) 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
A nyertes 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Zsuzsi 3 évvel ezelőtt
Gondolok rátok, kitartást a munkátokhoz! :) 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Antal Kati 3 évvel ezelőtt
A fügödi házhoz! Szuperek vagytok! 

2 000 Ft
Kenyeres-Szél 3 évvel ezelőtt
legyen máskor is és hajrá! 

24 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Csak így tovább :) 

2 000 Ft
David Popovics 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
megemelem a kalapom :) 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
David Popovics 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Kalász Anna 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Lilla 3 évvel ezelőtt
😊 

1 000 Ft
David Popovics 3 évvel ezelőtt
Gyerünk Zsófi, mindent bele! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Isten áldjon Titeket! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
K Orsi 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
gyerünk, ne adjátok fel! 

4 000 Ft
Sziklai-Weiner 3 évvel ezelőtt
Jó volt, köszi! Hajrá! 

5 000 Ft
ÁJZs 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Jó játékot! 

2 000 Ft
Andi 3 évvel ezelőtt
Nem sok, de annál nagyobb szeretettel adom. Imádlak Fruzsi ❤️ 

10 000 Ft
Hajni 3 évvel ezelőtt
Fantasztikus és inspiráló, amit csináltok@ 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
András 3 évvel ezelőtt
A célok azért vannak, hogy túlteljesítsük. Az utazás még sok szép újat, és új célt ad. Büszke vagyok Rátok.  

5 000 Ft
Ádám és Kitti 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

5 000 Ft
R&B
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Cuki a kutya! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Fényes Orsi 3 évvel ezelőtt
 

3 500 Ft
Pópé Henrietta Mónika 3 évvel ezelőtt
Mert ilyen egy támogató Hugica! 

1 000 Ft
Csabaviki 3 évvel ezelőtt
Szuperek vagytok! ❤️💛💙💜 

2 000 Ft
Molnár Tamás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Kata 3 évvel ezelőtt
Legyen meg az összeg!!! 

1 000 Ft
Zsófi 3 évvel ezelőtt
Hajrá :) 

50 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Sok sikert, nagyon büszke vagyok rád Luca.  

5 000 Ft
Varga Emese 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Barbara 3 évvel ezelőtt
Szuper csapat! Hajrá! 

5 000 Ft
Kovácsné Ildi 3 évvel ezelőtt
Szuper kezdeményezés! 

1 000 Ft
Viki 3 évvel ezelőtt
Hajrá! :) 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Gal Eva 3 évvel ezelőtt
Hajra :) Annyira jo latni, hogy valakinek ez ilyen idosen mar fontos :)  

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Flóra Csizmazia 3 évvel ezelőtt
éljen a Honfgolaló! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Mészáros Edina 3 évvel ezelőtt
 

20 000 Ft
Petra 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Orsi 3 évvel ezelőtt
Hajrá Bonifácok! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Barbi 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Pongor Petra 3 évvel ezelőtt
Támogassuk az önkéntesen munkáját ❤️🙏🏻 

4 000 Ft
Anett 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Klasszak vagytok! DG 

2 000 Ft
Kelle Ágota 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Galopp 3 évvel ezelőtt
Én köszönöm a lehetőséget.  

2 000 Ft
Veres Kata 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Szombat 13 3 évvel ezelőtt
Olyan jó, hogy csatlakoztatok!!! 

5 000 Ft
Hibai 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
:) 

3 000 Ft
Magyar Fruzsina 3 évvel ezelőtt
♥️ 

5 000 Ft
Sinkó Adrienn 3 évvel ezelőtt
Hajrá, csak így tovább srácok! Fantasztikusak vagytok ;) 

20 000 Ft
Köti Viki 3 évvel ezelőtt
Hajrá Kicsi Viki ;)  

3 000 Ft
Barczykák 3 évvel ezelőtt
Köszi L és M az Activiyt és a Storycubest! 

5 000 Ft
Mari 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Timi 3 évvel ezelőtt
Hajrá!  

2 000 Ft
Hóka Iván 3 évvel ezelőtt
Hajrá Zugliget! 

3 000 Ft
Marlok Judit 3 évvel ezelőtt
Hajrá, nagyon drukkolok Nektek!  

2 000 Ft
Judit 3 évvel ezelőtt
A gyermekek mosolyáért!  

5 000 Ft
Bacsák Márta és György 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Fruzsi és Zsombor 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Tóth Benedek 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Gáspár Edina 3 évvel ezelőtt
Hajrá,sok sikert!  

5 000 Ft
Ágota Kelle 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Pongor Anita 3 évvel ezelőtt
Hajrá!!! Csak így tovább!  

2 000 Ft
Balczó Petra 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Mesi 3 évvel ezelőtt
Eredetileg csak gyűjteni akartam, de nagyon tetszettek a mai posztok :) 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Éljen az Indahouse és az önkéntesek! 

3 000 Ft
Mazsi 3 évvel ezelőtt
A szuper storykért! ;) 

2 000 Ft
Bóbis Liliána 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Zsófi 3 évvel ezelőtt
 

20 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Játsz velünk, szarrá verünk!!! 

1 000 Ft
Zsófi 3 évvel ezelőtt
Hajrá Zsófi! 

2 000 Ft
Reusz Panka 3 évvel ezelőtt
 

3 600 Ft
Het kleine vogeltje 3 évvel ezelőtt
 

15 000 Ft
Tóth-Simon Kata 3 évvel ezelőtt
Sosem felejtem azt az egy napot, amit veletek töltöttem. Ezért is tudom hogy nektek adni kell! :) 

5 000 Ft
Mancika papája 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
😍💖 

5 000 Ft
Mancika mamája 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Mert még nagyon sok ilyen ház kell!!!  

2 000 Ft
Éva 3 évvel ezelőtt
Anna, még nem késő meggondolni magad!  

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
„ Úgy viszonozhatjuk legjobban a segítséget, ha azt valaki másnak adjuk tovább. ” Gary Chapman 

8 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
R&B
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá, szuperek vagytok :) 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

5 000 Ft
Balogh Olivér 3 évvel ezelőtt
Hajráhajrá :) 

5 000 Ft
Sipos Sándorné 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Schieszler Miklós 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
R&B
Zsuzsanna 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Dörfler Dániel 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Csenge 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Bori 3 évvel ezelőtt
Hajrá, sok sikert így ismeretlenül is :) 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Tisztelettel és szeretettel. :) 

2 000 Ft
Emese 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Ménesi Luca 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Türelem, Vacak ;-) 

5 000 Ft
R&B
Orosz Anna Ida 3 évvel ezelőtt
Hajrá Zsuzsi és Dani!!! <3 

2 000 Ft
Pécsi Júlia 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

1 000 Ft
Tóth Tamás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Méhes Dóra 3 évvel ezelőtt
Hajrá! :) 

2 000 Ft
Bettina 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

2 000 Ft
Erős Judit 3 évvel ezelőtt
Ha Ti, akkor én is ! 

1 000 Ft
Vajda Kinga 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Chris and Bettike 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Kymi 3 évvel ezelőtt
csodállak benneteket, hajrá tovább! 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Sipos Dóra 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Pintér István 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Sipos Dóra 3 évvel ezelőtt
Szuperek vagytok, mint mindig. 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Sok sickert! 

2 000 Ft
Rozida, Katika és Ákos 3 évvel ezelőtt
Példamutatóak vagytok!:-) 

3 000 Ft
Petra 3 évvel ezelőtt
Szuper vagy Barbi! :) 

2 000 Ft
Sipos Dóra 3 évvel ezelőtt
 

500 Ft
Neubrandt Nóra 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Szalóki Luca 3 évvel ezelőtt
 

30 000 Ft
Szalay Orsi 3 évvel ezelőtt
#veletekvagyok 

2 000 Ft
Ilon 3 évvel ezelőtt
❤️ 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Éjjáó! 

3 000 Ft
Lencsi 3 évvel ezelőtt
❤️ 

2 000 Ft
Ilon 3 évvel ezelőtt
❤️ 

2 000 Ft
Bagyin Barbara 3 évvel ezelőtt
Hajrá! Mindjárt kezdünk!!! 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

10 101 Ft
1337 7311A 3 évvel ezelőtt
At vero eos et accusamus et iusto odio dignissimos ducimus qui blanditiis praesentium voluptatum deleniti atque corrupti quos dolores et quas molestias excepturi sint occaecati cupiditate non provident, similique sunt in culpa qui officia deserunt mollitia animi, id est laborum et dolorum fuga. Et harum quidem rerum facilis est et expedita distinctio. Nam libero tempore, cum soluta nobis est eligendi optio cumque nihil impedit quo minus id quod maxime placeat facere possimus, omnis voluptas assu... 

3 000 Ft
Boldog Gabriella 3 évvel ezelőtt
Mert jó, amit csináltok! 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Sok sikert! 

9 000 Ft
Karola 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Csepregiék kedvet csináltak ehhez a cigányos kihíváshoz! 

1 000 Ft
Karola 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Kubányi Erzsébet 3 évvel ezelőtt
Sok sikert, Barbi! Nem is gondoltam, hogy ilyesmivel (is) foglalkozol. 

2 000 Ft
Kukity Kriszta 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

20 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Roland 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Geges Adrienn 3 évvel ezelőtt
Hajra, hajra, jok vagytok! <3 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
❤ 

1 000 Ft
Juhász-Borda Nóra 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Lelkes András 3 évvel ezelőtt
😊 

5 000 Ft
Boriska 3 évvel ezelőtt
 

500 Ft
Margit Judit Hanyecz 3 évvel ezelőtt
Nos kevés a bevételem... sokakat támogatok s ezért is... meg hát nyugdíj előtt már pici az összegem!!!  

5 000 Ft
Gaál Dóra 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Markycio 3 évvel ezelőtt
Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek! ;) 

50 000 Ft
Ferenc 3 évvel ezelőtt
HAJRÁ! 

2 000 Ft
Fanni 3 évvel ezelőtt
:)  

3 000 Ft
Lokáncz Judit 3 évvel ezelőtt
Hajrááááááááááááá 

4 000 Ft
Viktor 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

2 000 Ft
Lehel Csaba 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Puszi az egész családnak, Marcipánnak külön🦋 

1 000 Ft
Vajda Kinga 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Lokáncz Gyuláné 3 évvel ezelőtt
Sok sikert, Hajrá! 

2 000 Ft
Sziszi 3 évvel ezelőtt
Játszani jó!:) 

2 000 Ft
Deme-Perge Annamária 3 évvel ezelőtt
Hajrá Bogi! :)  

5 000 Ft
Hojtsy Gábor 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
zsolner 3 évvel ezelőtt
hajrá! 

1 000 Ft
Ács Judit 3 évvel ezelőtt
Hajrá Indahouse 😊 

2 000 Ft
Nagy Diána 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Queen Elizabeth 3 évvel ezelőtt
Donation from Buckingham Palace. 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Sréter Kinga 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
"azért játszom, hogy éljek" 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
<3 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Csak így tovább! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

15 000 Ft
Mark 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Sok ilyet💙 

10 000 Ft
Judit 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá, InDaHouse! :) 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Keep up the good work !  

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
🤜🤛 

500 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Így tovább💕 

5 000 Ft
Burus István 3 évvel ezelőtt
🙌 

2 000 Ft
Tünde 3 évvel ezelőtt
Hajrá Nagy Család😍 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Vidovszky Anna 3 évvel ezelőtt
Hajrá csajok, hajrá inklúzió, hajrá In da house. Szuperek vagytok!  

2 000 Ft
Hazavárunk 3 évvel ezelőtt
Hajrá IDH! 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Szimpatikus, hogy ilyen ügyek mellé álltok 

15 000 Ft
Horváth Annamari 3 évvel ezelőtt
 

500 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

100 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
☺️ 

1 000 Ft
Le Kim Evelin 3 évvel ezelőtt
Tudjátok úgyis ❤️❤️ 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Martonosi Linda 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Farkas Gyöngyi Karolina 3 évvel ezelőtt
Hajrá!  

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Tünde 3 évvel ezelőtt
Szuper vagy Dalma! 🤗 

5 000 Ft
Tünde 3 évvel ezelőtt
Annyira helyesek vagytok!!  

2 000 Ft
Haraszti Nana 3 évvel ezelőtt
Hagytuk a Flóráékat nyerni!  

5 000 Ft
Dris 3 évvel ezelőtt
😉 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
S. Kinga 3 évvel ezelőtt
Köszönöm, hogy vagytok és csináljátok! 

5 000 Ft
Tünde 3 évvel ezelőtt
Szuperek vagytok! 👏 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Zsófi 3 évvel ezelőtt
Hajrááá <3 

5 000 Ft
Gulyás Domonkos 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Asztalos Bence 3 évvel ezelőtt
hátha így mindig lesz a finom borból:) 

4 000 Ft
Hajni 3 évvel ezelőtt
Cukik vagytok😍 

6 400 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Csak ügyesen! 💛 

5 000 Ft
Hock Benedek 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Kiss Katalin 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Judit 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Jó étvágyat! 

3 000 Ft
Juhász András 3 évvel ezelőtt
 

20 000 Ft
Zsolti 3 évvel ezelőtt
♥️ 

4 000 Ft
Lili es Beni 3 évvel ezelőtt
Szuperek vagytok, harja! :) 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Ötvösné Balogh Renáta 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Kustra Zsófia 3 évvel ezelőtt
Szuperek vagytok!  

3 000 Ft
Kajos Luca 3 évvel ezelőtt
Hajrá Szandi!❤️ 

2 000 Ft
Fanni 3 évvel ezelőtt
Hajrá Timi ☺️ 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Tamás 3 évvel ezelőtt
Az előző tamogatast ismétlem meg, mert a facebook ledobott az oldalrol mikor visszaleptem a bankom app-jarol  

2 000 Ft
Niki 3 évvel ezelőtt
❤ 

10 000 Ft
Gáspár Gabi 3 évvel ezelőtt
Nagy-nagy tisztelet! 

2 000 Ft
RKM 3 évvel ezelőtt
Hajrá Timi! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá Fruzsi! 

10 000 Ft
Magyarlaki Anna 3 évvel ezelőtt
Hajrá Szandi! <3 

5 000 Ft
Kiss Dávid 3 évvel ezelőtt
<3 

5 000 Ft
Éva 3 évvel ezelőtt
Let's go! 

3 000 Ft
S. Era 3 évvel ezelőtt
<3 

10 000 Ft
Ledényi Bea 3 évvel ezelőtt
Hajrá Fruzsi!  

5 000 Ft
Csonka Bella 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Andrea 3 évvel ezelőtt
Jó reggelt, jó reggelt! :) 

3 000 Ft
Zsuzsi 3 évvel ezelőtt
🧡 

15 000 Ft
Kőnig Tamás 3 évvel ezelőtt
Ez egy kis pénz, de ezen kívül, ha szükség van rá az engedélyezéshez, esetleg a megcsináláshoz, akkor megint csinálok hozzá építész terveket. Csodálom amit csinálsz, csináltok. Sok sikert. 

20 000 Ft
Anonim támogató 3 évvel ezelőtt
A tavalyi társasmaraton emlékére ❤️ 

5 000 Ft
Júlia 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Balogh János 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá!😉 

5 000 Ft
Ákos 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
M & B 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá :) 

2 000 Ft
Eszter 3 évvel ezelőtt
Hajrá, szuperek vagytok! 

5 000 Ft
Cilin 3 évvel ezelőtt
Jó munkát!  

5 000 Ft
Edit & Máté 3 évvel ezelőtt
Mert társasozni mindig jó, de a legjobb építkezés előtt/után, hajnalig az önkéntes házban. 😘 

5 000 Ft
Lea 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Ákos 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

5 000 Ft
Dorka 3 évvel ezelőtt
<3 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá :) 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Jó játékot! 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
A laposokért :) 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá :) 

2 000 Ft
Nyomd a gázt! 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Abai-Singer Klara 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Klára 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Blénessy 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Dora Miklody 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Károlyi Gergely 3 évvel ezelőtt
 

5 001 Ft
Florent-Claude Labrouste 3 évvel ezelőtt
Csak, hogy meglegyen az 50.000 plusz 1 Ft :)  

5 000 Ft
V. Zsófi 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Mészáros Lölő 3 évvel ezelőtt
Csak mert látom, hogy ennyi híja :)  

5 000 Ft
Ruszó Vanda 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Eszter 3 évvel ezelőtt
Váljon minden valóra, amit kitűztél Magad elé, Fruzsi! 

3 000 Ft
Bogi 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Szentandrási Réka 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Egy kevés, de reméljük, sok lesz belőle!  

3 000 Ft
Nemes Papp Kriszta 3 évvel ezelőtt
Hajrá!! 

5 000 Ft
Emese 3 évvel ezelőtt
Sok sikert :) 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Szilvi 3 évvel ezelőtt
Fügöd ❤️ 

10 000 Ft
Nóra 3 évvel ezelőtt
Ez is sikerülni fog. 

10 000 Ft
Futapó 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

15 000 Ft
Réka 3 évvel ezelőtt
Sikerülni fog. :) 

2 000 Ft
Zsom Niki 3 évvel ezelőtt
Sok sikert és kitartást Nektek!  

5 000 Ft
Törőcsik Judit 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

10 000 Ft
Hegyesi Gábor 3 évvel ezelőtt
Tudom, nem sok az adományom, de biztos vagyok benne, hogy szaporodni fog. S szívesen adok majd még később is. Hajrá, Fügöd, Hajrá Fruzsi!! Hajrá, InDaHouse! SzIA! :)  

5 000 Ft
Szabó Zsófia 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Recski Anna 3 évvel ezelőtt
Hajrá Fruzsi, sikerülni fog! 

15 000 Ft
Ne duddki (a Dörrök Zultán) 3 évvel ezelőtt
"Sárga, fekete, sárga fekete, jön a dzsungel fenegyereke ...." Hajrá InDaHouse 

5 000 Ft
Szántó Ildikó 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Adri 3 évvel ezelőtt
Hajrá :) 

25 000 Ft
drbence 3 évvel ezelőtt
az nincs 

3 000 Ft
Székely Anita 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
M.Kata 3 évvel ezelőtt
Hajrá!! 

2 000 Ft
Adri 3 évvel ezelőtt
Hajrá :) 

500 Ft
Not Anonim 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
❤️ 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

25 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Nyeste Eszter 3 évvel ezelőtt
 

15 000 Ft
Fincicki Bettina 3 évvel ezelőtt
"Mert a lányt kiveheted Borsodból, de Borsodot a lányból soha" ♥️🙏 hajrá csajok 🙏❤️ 

2 000 Ft
Amália 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Viki 3 évvel ezelőtt
Köszi a sok munkát! :) 

5 000 Ft
Bagyinné Széplaki Lili 3 évvel ezelőtt
Büszke vagyok Rád! Az én lányom!  

2 500 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá, srácok!:) 

2 500 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Ennyit máskor másoknak is megteszek! 

2 500 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Annyira jó, amit csináltok, InDaHouse, csak így tovább! Hajrá Fortély-sátor! 

2 000 Ft
Tóth-Dénes Judit 3 évvel ezelőtt
Ti vagytok a legjobbak!!! 

1 000 Ft
Alíz 3 évvel ezelőtt
Sok kicsi... :) 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
ki főz ma? 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
szép kis cserépkályha! a Balatonról nem is beszélve ;) 

10 000 Ft
Juditka 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Nyomjátok!  

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 🤞 

10 000 Ft
Csilla Sallai 3 évvel ezelőtt
Hajrá hajrá😍 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Túry Ferenc 3 évvel ezelőtt
hajrá 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Papp Andrea Aida 3 évvel ezelőtt
Hajrá Csajok! Szuperek vagytok& hiányoztok! 

4 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Dóra 3 évvel ezelőtt
Szépségeim... büszke vagyok minden egyes mosolygósra! Akik nincsenek a képen, rájuk is! Hiányoztok!!! 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Jó étvágyat a srácoknak! ;) 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Karanteam 

10 000 Ft
Nagy Noémi 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Eszter 3 évvel ezelőtt
Hajrá! <3 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

20 000 Ft
Sulyán Tibor 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Sándor Lajos 3 évvel ezelőtt
Hajrá a jó célért! 

10 000 Ft
Bernáth Eszter 3 évvel ezelőtt
Nagyon jó dolgot csináltok, drukkolunk! 

5 000 Ft
Furucz Anita 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
<3 

3 000 Ft
Balai Judit 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Dunai Detti 3 évvel ezelőtt
Team Mici!  

5 000 Ft
Juhász Réka 3 évvel ezelőtt
 

8 000 Ft
Fekete Zsofia 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Gyula & Molly 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Zsofi & Lola 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
les Perez 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Bokor Zoltán 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
💕 

2 000 Ft
Fédra 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Agi 3 évvel ezelőtt
Játékra fel!  

20 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Túri Máté 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Tibi 3 évvel ezelőtt
hajrá :) 

2 500 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá, InDaHouse! Hajrá Fortély-sátor! :)  

10 000 Ft
Ati 3 évvel ezelőtt
Jó játékot! :) 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Mohai Miklós 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Andrea Boros 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Szvoboda Gábor 3 évvel ezelőtt
Menjen az a busz :) 

10 000 Ft
vaszil 3 évvel ezelőtt
borka!!!! 

15 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
:) 

3 000 Ft
hujujujj 3 évvel ezelőtt
szuperek vagytok 

2 000 Ft
UK 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Draga Luca nagyon jo szived van neked is, puszi mindenkinek 

5 000 Ft
András 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Till Simon 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Ida 3 évvel ezelőtt
Hajrá 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Megérintett. 😊 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

7 000 Ft
Tiboldi család, Csíkszereda 3 évvel ezelőtt
Örülünk, ha segíthetünk! 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
:)  

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Ruben 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Tamás 3 évvel ezelőtt
Nemes a cél, sok sikert! 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
:)  

4 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
M 3 évvel ezelőtt
Ezt egy életen át kell játszani ❤️ 

3 000 Ft
Széll Brigitta 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 🤗😘 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Maximilian 3 évvel ezelőtt
:) 

3 000 Ft
Molnar Sándorné 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Nezvál Eszter 3 évvel ezelőtt
💕 

10 000 Ft
Gyöngyi,Tomi 3 évvel ezelőtt
Szuper ügy! Hajrá! :)  

10 000 Ft
Ujhelyi Edit 3 évvel ezelőtt
Hajrá Niki : ) hajrá InDaHouse! 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Moti 3 évvel ezelőtt
Hajrà!  

2 000 Ft
Edit 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

2 000 Ft
Vincze Szilvia 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Linda 3 évvel ezelőtt
Fruzsi, change the world! ;-)  

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Szia :) 

5 000 Ft
Fekete Erika 3 évvel ezelőtt
Hajrá Ági! 😘 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Tudom, hogy jó helyre megy.  

3 000 Ft
Élő Fruzsina 3 évvel ezelőtt
Hajrá Mosolygó Csapat! Éljen az InDa House! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Kiss Zoltán Sándor 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Lujzi, Panni, Mesi, Zoli 3 évvel ezelőtt
Tigris! Tigris! éjszakánk Erdejében sárga láng, Mely örök kéz szabta rád Rettentő szimetriád? 

3 000 Ft
zzzzzz 3 évvel ezelőtt
egy méhecske, akit megmentettél a járdán... 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Csorba Tamásné 3 évvel ezelőtt
Szeretettel erre a jó célra! 

3 000 Ft
Törökék 3 évvel ezelőtt
Kicsi nem hoz, nagy se hoz :) 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

4 155 Ft
Dani 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

4 000 Ft
Gabi 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

3 000 Ft
Dani SARDI 3 évvel ezelőtt
jo jatszast! 

3 000 Ft
Találd ki 3 évvel ezelőtt
Gyere már Diablo 2-zni 

2 000 Ft
Barna Noémi 3 évvel ezelőtt
Még el kell döntenem, hogy Team Zsófi vagy Team Dalma legyek 😁 

5 000 Ft
Doktorhal 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Greti 3 évvel ezelőtt
Hajra!❤️ 

5 000 Ft
Greti 3 évvel ezelőtt
Annyira nemes. Hajra!!😊❤️ 

5 000 Ft
Kovács Vanda 3 évvel ezelőtt
Hajrá:-) 

5 000 Ft
Tóth Eszter 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Le Kim Evelin 3 évvel ezelőtt
Rendkívüli emberek, rendkívüli ügyért, hajrááá! 

2 000 Ft
Hungler Sara 3 évvel ezelőtt
Ti vagytok a legjobbak! 

5 000 Ft
medgya 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Zoli 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Pami 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
K.K. 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Teixeira-Juhász Alíz 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Teixeira-Juhász Alíz 3 évvel ezelőtt
Sok hasonló mosolyért :) 

2 000 Ft
Tamás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Nagy Ervin 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Eszter 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Bódi Viki 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Sisák Tamás 3 évvel ezelőtt
Crazy cat lad represents 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá, csak így tovább! :) 

5 000 Ft
Beus 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Kurucz Gergely 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Bernadett 3 évvel ezelőtt
Nagyon-nagyon fontos az üzenet! Mindenkinek jár, hogy lehetősége legyen teljes értékű életet élni függetlenül attól, hová született. 

5 000 Ft
Anna 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Bán Klára 3 évvel ezelőtt
🤗 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
AI 3 évvel ezelőtt
:) 

10 000 Ft
Okos Andrea 3 évvel ezelőtt
Hajra!! 👍 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Sok sikert kívánok a továbbiakhoz! :-) 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Dr. Okos Ella 3 évvel ezelőtt
<3 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

500 Ft
Kovács Tamás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Róbert Tamás 3 évvel ezelőtt
Csak így tovább! 

5 000 Ft
Dorottya Demszky 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Linda 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Sok kicsi sokra megy! Ügyesek vagytok:) 

2 000 Ft
Szemán Béla 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Viki 3 évvel ezelőtt
<3 

1 000 Ft
Viki 3 évvel ezelőtt
Hajrá Mosolygós csapat! 💞 

2 000 Ft
BDani 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Kiss Dóra 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Havasi-Morgen Nikolette 3 évvel ezelőtt
😘🥰 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

12 345 Ft
Dani 3 évvel ezelőtt
Játszani öröm! 

3 000 Ft
Robi 3 évvel ezelőtt
Hajrá gyerekek!  

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Evelin és Peti 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Bea és Attila 3 évvel ezelőtt
Hajrá!  

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Horváth Regi 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Judit és Péter 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Csodálatos kezdeményezés! ❤️ 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Balázs 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Klári 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Belevári Eszter és Topa Lajos 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Haraszti Dorottya 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt

1 000 Ft
Kis Bence 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
:) 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
❤ 

5 000 Ft
DJ 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Andi 3 évvel ezelőtt
♥️☀️ 

5 000 Ft
Ágota Vinczeffy 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Ócsai Anett 3 évvel ezelőtt
<3 :)  

3 200 Ft
Éva 3 évvel ezelőtt
Éva felajánlotta egy színházjegye árát nekünk. Köszönjük szépen :)  

3 000 Ft
Bánki Krisztina 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Lutz Csaba 3 évvel ezelőtt
Panka behatás :)  

5 000 Ft
Eszter 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
LiBerta 3 évvel ezelőtt
Szeretettel gondolok veletek! 

3 000 Ft
Palkó Panka 3 évvel ezelőtt
💞 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá 💖😍 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Salusinszky Sar 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Lajcsi 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Török Péter és Török Nikoletta Fanni 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Sápi Lídia 3 évvel ezelőtt
Ti vagytok a garancia, hogy jó célra megy :) 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá!! :) 

2 000 Ft
Sziszaszu 3 évvel ezelőtt
Hajra 

5 000 Ft
Horváthné Zsani Magdolna 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Panna 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Lőrincz Veron 3 évvel ezelőtt
Puszi :) 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Le Kim Evelin 3 évvel ezelőtt
Mindkét ügy csodálatos, nagyon büszke vagyok rátok! Hajrááá hajrááá!! :)) 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Tóth Andi 3 évvel ezelőtt
Emese, fantasztikus vagy! 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Veronika 3 évvel ezelőtt
<3 

5 000 Ft
Horváth Éva 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
M 3 évvel ezelőtt
Játékonykodók In Da House! 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Merészné Zsuzsa 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Ivanich Tamás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Balogh Veronika 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
🖤 

5 000 Ft
Szalai Tamás 3 évvel ezelőtt
Hajrá Emese! :) 

2 000 Ft
Borbély Krisztina 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Lakatos Mario 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Noémi 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
hajrá hajrá ;)  

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá! 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Szalai Tamásné 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Dávid 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Kiss Andrea 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Móni és Zoli 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Lendvai Judit 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
💓💓💓 

3 000 Ft
Kemény Zsófi 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Szalai Csilla 3 évvel ezelőtt
Hajrá lányok 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Tamás 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Horváth Katalin 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Ildi 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Molnár László 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Horváth Ádám 3 évvel ezelőtt
Supik vagytok <3 

5 000 Ft
Jakab Zoltán 3 évvel ezelőtt
Go, go!!!  

8 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Szandi 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Damian Berghof & Ariadna Szeplaki 3 évvel ezelőtt
Keep up the good work:) greetings from germany! 

4 000 Ft
Varga Szilvia 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Stukker 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Másik Balázs 3 évvel ezelőtt
Jó játékot!  

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Molnár Béla 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Balázs 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Kürti Roland 3 évvel ezelőtt
Izgalmas játékélményt kívánok! :) 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Csernus Csilla 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Belleli Csaba 3 évvel ezelőtt
Bárcsak több ilyen jótékony néni lenne a világon! ♥️ 

2 000 Ft
Rékamóka 3 évvel ezelőtt
Színre színt! :)  

3 000 Ft
Varga Péter 3 évvel ezelőtt
aszongya "aninom támogatás" hehe 

20 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Szanyi Miklós 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Herbst Anna 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Dalma 3 évvel ezelőtt
Teljes szívemből veletek vagyok Fruzsi! 

2 000 Ft
Daniella 3 évvel ezelőtt
 

4 000 Ft
Kovácsné Varga Gyöngyvér 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Fantasztikusak vagytok! 👍 Üdv, egy másik Ildi 

5 000 Ft
Juci 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Viki 3 évvel ezelőtt
Csak így tovább! :) 

3 000 Ft
Dani 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

20 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Bakonyi Panni 3 évvel ezelőtt
❤️ 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Németh Kristóf 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Simonfalvi Ildi 3 évvel ezelőtt
Társasozni JÓ!! 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

7 000 Ft
Hollári Hó 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Miklós Péter 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Miklós Péter 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Szabó Dániel 3 évvel ezelőtt
Napeta cataria 

5 000 Ft
Csizmazia Szilveszter 3 évvel ezelőtt
SZIASZTOK! 

5 000 Ft
Tengelics-Horváth Annamária 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Bolcsik Jutka 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Tandi Adél 3 évvel ezelőtt
 

50 000 Ft
Andi 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Kovács Tamás 3 évvel ezelőtt
"Mit Vorbehalt." 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá! :) 

2 000 Ft
Zsiros Kata 3 évvel ezelőtt
 

100 000 Ft
Szabi 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Szujó Dani 3 évvel ezelőtt
Hajrá!  

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
szeretettel 

5 000 Ft
Tamás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Gellén Istvánné 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Brigi 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Kertész György 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Szalay Dorottya 3 évvel ezelőtt
Szeretettel, egy jobb vilagert  

2 000 Ft
Szilágyi Anett 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Klara palfi 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Forza! :) 

5 000 Ft
Juli-Laci 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Károly József 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Eszes Valeria 3 évvel ezelőtt
Szeretettel. 

1 000 Ft
Vágvölgyi Nikolett 3 évvel ezelőtt
Hajrá!!  

5 000 Ft
Ádám 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Pető G. 3 évvel ezelőtt
🤟🤹‍♂️ 

5 000 Ft
Búza réka 3 évvel ezelőtt
🙏❤️ 

2 000 Ft
Pásztor Zsófia 3 évvel ezelőtt
:)  

2 000 Ft
Ilona 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
GYPLJ 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Nikolett 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Bali 3 évvel ezelőtt
Mert megérdemlik 

3 000 Ft
Hóka Juli 3 évvel ezelőtt
2 órát vállalunk.  

2 000 Ft
Livi 3 évvel ezelőtt
Bravo Barbi! 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Dedinszky Balázs 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Fischer Szilveszter 3 évvel ezelőtt
Szuper kezdeményezés! Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet, remélem a nagyon-nagyon sokszorosa fog összegyűlni! 🥰 

5 000 Ft
Péter Laczkovich 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
:)  

10 000 Ft
György Lászlóné 3 évvel ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Varga Diána 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Dósáné Szécsi Gabriella 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Miklos 3 évvel ezelőtt
Love is love 

22 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Hajrá InDaHouse!  

2 000 Ft
Gulya Valéria 3 évvel ezelőtt
Hajrá, Grippék! :) 

2 000 Ft
Gulya Valéria 3 évvel ezelőtt
Idevonzom a többi pénzt! :) 

2 000 Ft
Gulya Valéria 3 évvel ezelőtt
Lába-Lába! 

2 000 Ft
Heit Lóránd 3 évvel ezelőtt
Örvendek, hogy segíthetek! Hajrá Heit Zsófi. Hajrá CSÁO csapat. 

2 000 Ft
Huszár Kata 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Reich Tamás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Bikás Ernőné 3 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Mida Vivien 3 évvel ezelőtt
 

1 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

2 000 Ft
Riba Anikó 3 évvel ezelőtt
Éljenek a gyerekek:) 

3 000 Ft
Heit Gábor 3 évvel ezelőtt
Bravo! Fontos lépés ez Tőletek!!! 

2 000 Ft
Kertesz Vivi 3 évvel ezelőtt
Hajrahajrá!! 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
💞 

2 000 Ft
Tamás 3 évvel ezelőtt
Szigeten ennyit úgyis elsöröznénk 

5 000 Ft
Adri 3 évvel ezelőtt
A társasozós esték emlékére, hogy minnél hamarabb mehessünk :)  

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
Sok kicsi ...  

2 000 Ft
Ildi 3 évvel ezelőtt
Kedves Dóri és Bálint! Szuper a kezdeményezés, jó játékot kívánok Nektek! Ildi 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
❤ 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
❤️ 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
:) 

2 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
<3 

10 000 Ft
Anonim támogatás 3 évvel ezelőtt
nagyon tisztelem amit csináltok! 

5 000 Ft
Dobossy Mariann 3 évvel ezelőtt
Jaaj, Csilla, de örülök ennek!!! Nekem a tanárom volt a Fruzsi az egyetemen, és én is jelentkeztem önkénteskedni, csak aztán elbátortalanodtam a lent töltött hétvégém után, mert nem voltak nagy barátaim... De akkor mehetünk akár együtt is, az írót irtó király lenne!!!  

1 000 Ft
Viki 3 évvel ezelőtt
Hajrá Bia! És köszi! <3 

5 000 Ft
Elkán Patrícia 3 évvel ezelőtt
Amit csináltok az maga csoda! 🧡 

5 000 Ft
Anonim támogatás 4 évvel ezelőtt
 

3 000 Ft
Rusz 4 évvel ezelőtt
Online társast a népnek! 

2 000 Ft
Rus 4 évvel ezelőtt
hajrá MURÁNIAI SPITZEREK!!! délutáni zsírosdeszkával tudok beszállni a buliba!:D 

2 000 Ft
Rus 4 évvel ezelőtt
hajráhajrá! egy kis hétvégi uzsi aranyat ér! 

2 000 Ft
Rus 4 évvel ezelőtt
megyek társasozni! nyomtam egy kis uzsit a gyerekeknek 

4 352 833 Ft

összegyűjtőtt adomány

Köszönjük a segítséget!
Az InDaHouse az adományaitoknak köszönhetően tud fejlesztő foglalkozásokat tartani borsodi mélyszegénységben és szegénységben élő gyerekeknek hétről hétre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!