Marlok Dorottya

Így lesz adományból valaki fizetése

Pont akkor csatlakoztam az InDaHouse-hoz, amikor az 1 éves születésnapjukat ünnepelték. Csináltunk is egy csoportképet, amin alig 20 ember szerepel. Én meg bambán nézek előre, mert még fogalmam sem volt, hogy egy olyan dologba csöppentem, ami megváltoztatja a következő legalább 4 évemet. Az InDaHouse most 5 éves. Hihetetlen mennyi minden változott az óta mióta csatlakoztam. Abból a néhány önkéntesből több mint 100 lett, abból a néhány gyerekből is annyi, hogy a nevüket is nehezemre esik megjegyezni. Fizetett alkalmazottaink vannak, egy saját házunk, autónk, szervezeti felépítésünk és még sorolhatnám. Ahhoz, hogy mindez megvalósuljon rengeteg ember segítségére volt szükség. Mindenki segített, ahogy tudott. Én többnyire az időmmel és lelkesedésemmel. Viszont rengeteg pénzre is szükségünk volt és lesz is. Hogy mire költjük? Tintapatronra, dízelre, egy kisbusz karbantartására, színes papírokra, fűtésre, és még nagyon sok mindenre. Amit én most ki szeretnék emelni, az a 3 alkalmazott, akiknek a fizetése szintén adományokból van. Ahhoz, hogy jól tudjunk működni az Ő munkájukra is nagyon nagy szükség van, napi 8 órában!
Úgy döntöttem, hogy én az ő fizetésükre szeretnék egy kicsit összegyűjteni. Hogy hogyan? Szeretném felhívni a figyelmeteket erre az ügyre és kérni titeket, hogy akár csak 1-2 ezer forinttal támogassatok minket. Ezt pedig úgy fogom csinálni, hogy egy számomra nagyon nehéz dolgot vállalok be, ami a komfortzónámon nagyon túl esik. Ez pedig a sportolás. (Most mindenki, aki évek óta könyörög, hogy mozogjak, ujjonghat pár percet). Ígérem, hogy 21 napig minden nap sportolni fogok valamit, amennyi éppen belefér a napomba és posztolok róla. Ti pedig kérlek küldjetek egy kis pénzt vagy csak egy like-al jelezzétek felém, hogy velem vagytok. Ez lesz az én motivációm. KÖSZI!

 

Adományozók

7 500 Ft
Anonim támogatás 1 hete
Köszi Dóri

2 500 Ft
Anonim támogatás 2 hete
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 2 hete
Folytasd a sportot, támogasd az egészségedet, hogy sokáig segíthessél a gyerekeknek :) Megérdemlik/megérdemled

5 000 Ft
Anonim támogatás 2 hete
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 hete
Annyira király vagy!

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 hete
Te vagy a legjobb!

2 500 Ft
Anonim támogatás 3 hete
Kitartás

2 500 Ft
Bata Gábor 3 hete
Nyomjad, nyomjad!

5 000 Ft
Anonim támogatás 3 hete
ero izom

5 000 Ft
Anonim támogatás 4 hete
 

5 000 Ft
Bata Sarolta 4 hete
 

50 000 Ft
Anonim támogatás 4 hete
Hajrá Dori! Na még három kettő egy, és még nyolc, akkor még kettő...

15 000 Ft
Végh Donát 4 hete
Hajrá és köszi a munkátokat! :)

2 500 Ft
Anonim támogatás 5 hete
Hajrá Dóri! Mozgásra fel!

2 500 Ft
Csaba Viktória előző hónapban
Szurkolok, Dóri! :)

 
Marlok Dorottya

Támogasd te is Marlok Dorottya kampányát