Már nekünk is adhatod az 1%-od!
Már nekünk is
adhatod az 1%-od!

2022/23 – 16. hétvége beszámoló

2023. jan. 16. • Szarka Zsanett • hétvégéink

A nagyTanodában megtartottuk 2023-as év első angol foglalkozásait, ahol a gyerekekkel valóságos kulturális kalandtúrán vettünk részt. A kisebbekkel játékosan gyakoroltuk az állatok és testrészek angol neveit, míg a felsősökkel összehasonlítottuk a springfieldi Simpson család és a hernádszentandrási, perei valamint ináncsi gyerekek családfáját, de felkészültünk egy külföldi látogatás során előforduló nyelvi helyzetekre és tanultunk a 80-as évek neoncsíkos, szintipoppos divatjáról is.

A kisTanodában a szokásosnál kevesebben indultunk neki a hétvégének, az influenzaszezon az önkénteseket sújtotta inkább, a gyerekeket kevésbé. A kihívást végül sok rugalmassággal és játékkal teljesítettük, ami az önkéntes csapatot méginkább összekovácsolta. Így egy szuper hétévégét zártunk.

A fügödi kisTanodában szinte teljes gyerek létszámmal telt egy átlagosnak nem nevezhető hétvége. A hír ugyanis már a szombat délelőtti foglalkozások után eljutott sok mindenkihez arról, hogy ez bizony az utolsó hétvége a várva-várt Manna vásár előtt, ahol majd többek között korcsolyázós vagy játszóházas programot is lehet választani. Így számos gyerek érkezett óriási lelkesedéssel és robbant be azzal a tanoda ajtaján, hogy ők bizony korcsolyázni mennek majd! A foglalkozások során tovább gyakoroltuk az olvasást, írást, számolást, és a plusz mannák begyűjtésének lehetősége is hatalmas motivációt jelentett többek számára! A vasárnap extra vendége és feladata egy pár hetes kölyök kutya volt, aki nap végére biztonságban hazakerült az anyukájához. (Az Mannákat a gyerekek a félév során gyűjtik a foglalkozásokon való részvételért, igyekezetért, és a félév végén a Manna vásáron költhetik el játékokra, könyvekre stb)

Az iskolaelőkészítőben beszélgettünk a hideg és meleg időjárásról, érzetekről, ételekről, öltözködésről, aztán megnéztük, milyen gyorsan olvad el egy jégkocka a markunkban, és kipróbáltuk, milyen, ha befestjük, és a különböző színes oldalai szivárványszínű csíkot hagynak a papíron. Bevezettünk egy kis matricás füzetet, amiben ők is követni tudják, hányszor jöttek el hozzánk és hányszor hiányoztak. Végül nagy, közös játékkal zártuk a foglalkozást az összes kis csapattal.

A korais csapattal a nátha-szezonhoz képest nagyon sok családhoz eljutottunk. A szombati nap nehézségei után egy csodás vasárnapot produkált a csapat.

Ha Te is szeretnél InDaHouse önkéntes lenni, itt tudsz jelentkezni.

Ha adománnyal támogatnád a fejlesztő munkánkat, az adományozói sávban tudod megtenni. ➔➔➔

 

 

 

 

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!